Garnacho reakciója csodálatos góljára
A Manchester United támadója, Alejandro Garnacho elismerte, hogy ''nem tudta elhinni'', hogy akrobatikus próbálkozása a hálóba talált az Everton ellen, miközben a Vörösök 3-0-s győzelmet arattak a Toffees felett a Premier League-ben.
Alig három perc telt el a Goodison Parkban, amikor Alejandro a levegőbe emelkedett, hogy kapásból ellője Diogo Dalot beadását, és Jordan Pickford felett a hálóba vágta a labdát, ezzel megnyitva a gólok sorát.
A Wayne Rooney 2011-es, Manchester City elleni találatát időző gólt, Marcus Rashford és Anthony Martial további találatai követték a Mersey-parton aratott győzelem alkalmával, amellyel a tabella hatodik helyére kapaszkodtunk fel.
A Sky Sportsnak nyilatkozva az Everton elleni csodálatos gólját követően Garnacho felidézte a pillanatot, és azt mondta, hogy ő maga nem látta, ahogy a labda a hálóba kerül.
"Őszintén szólva nem tudom elhinni" - kezdte. "Csak csináltam, és nem láttam, hogyan lőttem gólt, csak aztán hallottam magam körül.
"Azt mondtam: 'Ó, Istenem', és számomra természetesen ez volt az egyik legszebb gól, amit valaha is lőttem. Nagyon boldog vagyok."

A szezonban mindössze a második gólját szerezte, de sokan emlékeznek Alejandro szólójára a 18 év alattiak FA Kupa sikerének idején, 2022-ben, a 19 éves játékos már akkor képes volt ilyen bravúros megmozdulásokra.
Arra a kérdésre, hogyan látja mostani gólját Rooney City elleni találatával szemben, a United fiatal játékosa tőle megszokott, őszinte választ adott.
"Azt mondom, nagyon hasonlít [Wayne] Rooney góljára, nem tudom, melyik a szebb" - tette hozzá. "Mindkettő hihetetlen gól."
"Ez egy nagyon fontos győzelem volt, és szükségünk volt erre, hogy az első hatban legyünk. Szükségünk volt erre a győzelemre, a három gólra és egy kapott gól nélküli mérkőzésre."
"Ez egy nagyon fontos győzelem, és készen kell állnunk a Bajnokok Ligájában a Galatasaray ellen. Győznünk kell. Aztán a hétvégén újabb győzelemre van szükségünk, hogy a legjobb négyben, vagy a legjobb négy körül legyünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló