Maguire: Még mindig csak zárkózunk
Harry Maguire szerint a győzelmeknek folytatódniuk kell a Manchester United számára, miközben üldözzük az előttünk álló csapatokat, és a Bajnokok Ligája-szereplést szeretnénk biztosítani a következő szezonra.
A Vörös Ördögök zsinórban három Premier League-győzelmet arattak a vasárnapi, Luton elleni mérkőzést megelőzően, ami a legjobb sorozatunk a ligában ebben a szezonban.
A mostani formánknak köszönhetően felzárkóztunk az ötödik helyen álló Aston Villához és a negyedik Tottenham Hotspurhöz, akik a következő hónapban egymással találkoznak.
Maguire elismeri, hogy a jó 2024-es kezdés ellenére a United nem ülhet a babérjain, és fenn kell tartania a nyomást.
"Volt egy jó időszakunk, de igazából ennyi, még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk, még mindig csak zárkózunk a pontok tekintetében, de jó meccsek voltak számunkra" - mondta Maguire a Sky Sportsnak.
"Hétvégén újabb nagy meccs vár ránk, majd az azt követő hétvégén egy újabb, mert most már ez a helyzet."
"Zárkózunk a pontok tekintetében, így minden meccset gondoskodnunk kell arról, hogy megszerezzük a három pontot."
"A szezon elején nem azt tűztük ki célul, hogy a legjobb négy közé kerüljünk, ennél nagyobb kihívásokat támasztottunk magunkkal szemben, de most, hogy tudjuk, hol vagyunk, reálisan ezt kell elérnünk."
"El kell érnünk a Bajnokok Ligája-helyet, mert ez az, amit ez a klub követel, és ez az, ahová a következő szezonban el kell jutnunk."

Erik ten Hag az elmúlt hetekben stabil kezdőt tudott a pályára küldeni, a saját nevelésű fiatalok, Alejandro Garnacho és Kobbie Mainoo pedig a legjobbak közé tartoznak.
Maguire úgy látja, hogy a holland alatti fejlődésük rendkívül bíztató a jövőre nézve, a lehetőségeik megérdemeltek.
"Nagyon bíztató, hogy a fiatal fiúk feljövőben vannak ennél a klubnál" - tette hozzá.
"Ez a klub egy olyan filozófiát épített fel, amelyben a fiatal játékosok lehetőséget kapnak, és ha élsz a lehetőséggel, akkor a csapatban maradsz, és ez a menedzser bebizonyította ezt."
"Mióta itt van, a fiatal játékosok sokat edzenek velünk, és ha jól edzenek és jó benyomást tesznek, akkor maradnak, és több lehetőséget kapnak, hogy bizonyítsanak. Nem számít, milyen fiatal vagy, ha jól játszol, megtartod a helyed."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |