Csapathírek a Palace meccs előtt
A Manchester United játékosainak gyors regenerálódásra lesz szükségük csütörtöki, romániai fellépésükből, vasárnap ugyanis már a Crystal Palace-t látják vendégül az Old Traffordon.
A Vörös Ördögök sorozatban negyedik győzelmük megszerzésére fognak törekedni azt követően, hogy sikeresen elvégezték feladatukat az FCSB ellen és egy jól kontrollált és profi teljesítménnyel rukkoltak elő Bukarestben.
A 18, Romániába elutazott mezőnyjátékos közül 15 pályára lépett valamilyen formában a National Arenaban, csak Victor Lindelöf, Harry Maguire és Manuel Ugarte kapott pihenőt az este folyamán.
Közülük Maguire és Ugarte a legesélyesebb arra, hogy visszatérhessen a kezdőbe, amennyiben Ruben Amorim csapata frissítése mellett dönt, de Andre Onana is visszaveheti a kapusposztot a mostanság a kupában rendre bizonyítási lehetőséget kapó Altay Bayindirtől.
Amad és Alejandro Garnacho a félidőben a kispadról beállva sebességet és élességet kölcsönöztek a csapatnak, így vasárnap ők is számításba vehetőek lehetnek a kezdő tizenegy kijelölésekor.
Luke Shaw december elején elszenvedett sérüléséből való visszatérése folytatása érdekében Carringtonban maradt.
Úgy sejthető, hogy a hétvégén emiatt még nem állhat csapata rendelkezésére, csakúgy, mint Jonny Evans és Mason Mount, de amint elérkezettnek látja rá az időt, Amorim vissza fogja építeni őt csapatába.
"Egy picivel több időbe telhet ez" - válaszolta Ruben egy újságírói kérdésre.
"Szerintem még többet kell edzenie és több időt kell eltöltenie együtt játszva a játékostársaival, normális, akár kiscsapatos körülmények között, hogy már ne csak egyedül dolgozzon."
"Ő [Shaw] Carringtonban maradt, hogy más típusú feladatokat is végezzen, de amint visszatértünk, újra csatlakozik a csapattársaihoz és folytatja a korábban megkezdett munkát. Amikor úgy érzem, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, azzal fogunk kezdeni, hogy kapni fog néhány játékpercet a mérkőzéseken."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 24. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 30. fordulóCity Ground
2025-04-01 21:00
Premier League 29. forduló
King Power Stadium
2025-03-16 20:00
2025-03-13 21:00
2025-03-09 17:30
2025-03-06 18:45
2025-03-02 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 29 | 69 | 27 | +42 | 70 |
2 | Arsenal | 29 | 53 | 24 | +29 | 58 |
3 | Nottingham Forest | 29 | 49 | 35 | +14 | 54 |
4 | Chelsea | 29 | 53 | 37 | +16 | 49 |
5 | Manchester City | 29 | 55 | 40 | +15 | 48 |
6 | Newcastle | 28 | 47 | 38 | +9 | 47 |
7 | Brighton & Hove Albion | 29 | 48 | 42 | +6 | 47 |
8 | Fulham | 29 | 43 | 38 | +5 | 45 |
9 | Aston Villa | 29 | 41 | 45 | -4 | 45 |
10 | Bournemouth | 29 | 48 | 36 | +12 | 44 |
11 | Brentford | 29 | 50 | 45 | +5 | 41 |
12 | Crystal Palace | 28 | 36 | 33 | +3 | 39 |
13 | Manchester United | 29 | 37 | 40 | -3 | 37 |
14 | Tottenham | 29 | 55 | 43 | +12 | 34 |
15 | Everton | 29 | 32 | 36 | -4 | 34 |
16 | West Ham | 29 | 33 | 49 | -16 | 34 |
17 | Wolves | 29 | 40 | 58 | -18 | 26 |
18 | Ipswich Town | 29 | 28 | 62 | -34 | 17 |
19 | Leicester City | 29 | 25 | 65 | -40 | 17 |
20 | Southampton | 29 | 21 | 70 | -49 | 9 |
Szavazás
TV műsor

Nottingham Forest - Manchester United
Premier League, 30. forduló

Manchester United - Manchester City
Premier League, 31. forduló