Zirkzee megkönnyebbült, hogy érzi a szurkolók támogatását
Joshua Zirkzee megköszönte a Manchester United szurkolóinak, hogy átsegítették őt Unitedes pályafutása korai, nehéz időszakán.
Az Old Traffordon a tavaly év végi, a Newcastle United elleni hazai vereség alkalmával történt lecserélésére adott szurkolói reakciót nehezen viselte a holland.
Bár a körülmények áldozata volt, mivel az egész csapat gyengén teljesített, és két góllal maradt alul a Szarkák ellen, a 23 éves játékos számára ez bizonyára komoly jellempróba volt.
Szerencsére a következő mérkőzésen, a Liverpool elleni idegenbeli találkozón a vendég szurkolók egyértelművé tették érzéseiket a nyári szerzeménnyel kapcsolatban, és az Anfielden bemelegítéskor a nevét skandálták.
Az Inside United legutóbbi számának adott exkluzív interjúban Zirkzee elmondta, hogy mennyit jelentett neki akkoriban ez.

"Természetesen nem a legjobb időszak volt" - ismerte el. "Mindannyian tudjuk, mi történt és az, hogy a szurkolók úgy álltak mögöttem, mint akkoriban, talán még megkönnyebbülés is volt."
"Megmutatták, hogy nem mondanak le rólam. Megmutatták, hogy még mindig mögöttem állnak. Ahogy már mondtam, ez nagyon motivál. Ez motiválja az embert."
"Azt hiszem, láttuk, a Real Sociedad ellen, amikor 1-0-s hátrányba kerültünk, a szurkolók nem hagyták abba. Az a hangulat, amit ők tudnak teremteni, olyasmi, amit sehol máshol nem találsz ezen a bolygón. Elképesztő, hogy a pályán kívüli emberek mit tudnak tenni a pályán lévőkért is."
A legutóbbi, Szarkák elleni találkozónk is szerencsétlenül alakult a csatár számára, hiszen a második félidőben kénytelen volt elhagyni a pályát egy combsérülés miatt.
Ruben Amorim utólag megerősítette, arra számít, hogy a holland válogatott játékos "kihagy néhány mérkőzést", és szinte biztosnak tűnik, hogy a Lyon elleni Európa-liga-negyeddöntő kulcsfontosságú visszavágóját is kihagyja, miután Franciaországban betalált.
Várjuk a további részleteket, de mielőbbi felépülést kívánunk Joshnak.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló