Kölcsönlesen: Johnstone azonnal mély vízbe került

Sam Johnstone kevés idõt pocsékolt el addig, míg a Scunthorpe United mezében bepiszkolta kapuskesztyûjét, ugyanis egynappal kölcsönszerzõdését követõen máris a Sheffield United elleni 1-1-re végzõdõ bajnokin bizonyíthatott.


Az angol U-19-es válogatott kapus, Sam Johnstone kezdõként végigjátszotta a mérkõzést Alan Knill csapatában, és csak balszerencsével nem tudta kivédeni a Ched Evans egyenlítõgólja elõtti lövést a második félidõben. A Scunthorpe csatára, Chris Dagnall már korán megszerezte a vezetést az angol harmadosztály éllovasa ellen, nem sokkal azt követõen, hogy emberhátrányba kerültek egy csúnya szabálytalanságért kapott kiállításért.

 

 

Johnstone mellett egy másik Ifjúsági FA kupa gyõztes játékos is pályára lépett, ugyanis Oliver Norwood is kölcsönben a Glanford Parkban futballozik. A középpályás, aki harmadszorra lépett pályára újdonsült csapatában, 71 percet töltött a pályán, és elégedettségre adhat okot összeszedett teljesítménye.

 

Mellettük három fiatal Vörös Ördög volt érdekelt a másodosztályú Hull City - Peterborough összecsapáson, ahol a két éve még Premier Leagueben szereplõ Tigrisek 1-0-ra legyõzték Darren Ferguson csapatát. A gyõztes oldalon Robbie Brady örülhetett a három pontnak, míg az ellenfélnél tartalékcsapatbeli társai, Scott Wootton és Ryan Tunnicliffe szomorkodhatott.

 

Brady végigjátszotta a mérkõzést Nigel Pearson legénységében, ahol csatárként Aaron McLeannel alkotott párost, akinek a 47. percben szerzett találta döntött a London Roadon.

 

Hazai részrõl Tunnicliffe elsõ alkalommal kapott lehetõséget kezdõként Darren Fergusontól, aki nagyjából élt is a kínálkozó lehetõséggel - bár az elõzõ év legjobb tartalékjátékosának válaszott középpályás tehetett volna is azért, hogy elkerüljék a vereséget. Wootton az 54. percben lépett pályára csereként, és késõbb begyüjtött egy sárgalapot.

 

Mellettük még Danny Drinkwater volt még érdekelt a Championship aktuális fordulójában, aki bíztató kezdését követõen folytatta jó teljesítményét a Barnsleyban a sokat költekezõ Leicester City elleni 1-1-es döntetlen alkalmával. Az ifjú játékos majdnem gólt is szerzett, miután parádésan átemelte Kasper Schmeichelt, azonban csak a kapu tetejére hullott a labda.

 

Egy osztállyal feljebb, a Premier Leagueben bizonyíthatott Ritchie De Laet, akinek nem a West Bromwich Alibon elleni mérkõzés lesz élete legjobbja, ugyanis nagyon megszenvedett a birminghamiek támadója, Peter Odemwingie gyorsaságával és erejével. 

 

A belga védõ hibája eredményezte a mérkõzés egyetlen gólját is, ugyanis a tizenhatoson belül nem tudta lefülelni Nicky Shorey hosszú labdáját, így Odemwingie gyõztest gólt érõ találatot szerzett, ráadásul késõbb még egy sárgalapos figyelmezetést is begyüjtött.

 

Reece Brown lépett pályára a Doncaster Roversben, míg Joshua King még a mérkõzésre készülõ keretbe se került be a Borussia Mönchengladbachnál a Kaiserslautern ellen. 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!