Ügynöke szerint Rafael hosszabbított
A brazil játékos ügynöke azt állítja, Rafael 2016-ig meghosszabbította szerzõdését a Manchester Uniteddel.
A 21 éves védõ 2008-ban a Fluminense csapatától csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, ahol idén 12 alkalommal lépett pályára és aki Dani Alves sérülése miatt májusban a selecao felnõtt csapatában is szerepelhetett.
Rafael ügynöke, Cassiano Pereira elmondta, a játékos - aki az argentinok és a dánok ellen is a válogatott tagja volt - örül, hogy továbbra is a klub alkalmazásában állhat és európai sorozatokban szerepelhet.
"Rafael nagyon örül, hogy a Manchester Unitednél maradhat, amely klub a világ egyik legnagyobbja és minden évben a legrangosabb európai soroztban szerepel" - mondta Pereira a Globoesporte-nak.
"Rafael elõtt kinyíltak az Európába vezetõ kapuk, ahol értékelik kvalitásait és ahol tiszteletet, presztízst szerzett magának. Ezzel a megújítással mindenki boldog."

Ellentétben a jobb bekkel, testvére Fabio egyelõre nem szerepel Sir Alex Ferguson rövid távú terveiben. Pereira róla elmondta, a skót menedzser lehetõvé teszi számára, hogy a következõ szezont kölcsönben a QPR-nál töltse.
Az ügynök szerint Fabio több klub megkeresését is elutasította azért, hogy a Premier League-ben szereplõ klubhoz csatlakozhasson, ahol tovább fejlõdhet az angol játékban.
"Fabio egy ígéretes játékos, akinek szüksége van a meccsekre. Sir Alex Ferguson is arra utalt, hogy kölcsönadja a tapasztalatszerzés miatt. Nagyon keresett játékos, hiszen még fiatal és úgy göndoljuk, a QPR-hoz történõ igazolás volt a legjobb döntés."
"Kaptunk ajánlatokat Németországból és Portugáliából is, de inkább Angliában akart maradni, hogy kapcsolatban maradjon ezzel a játékstílussal, ezáltal nem lesz majd problémája alkalmazkodni, amikor visszatér a Unitedhez."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Leeds United vs Manchester United
Premier League 7. fordulóElland Road
2026-10-18 15:00
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzés
Riyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 7. forduló