Smalling: Véget kell vetnünk az FA kupa-átoknak

Chris Smalling elmondása szerint Sir Alex Ferguson tisztává tette, itt az ideje, hogy csapata véget vessen kilenc éves FA kupa kudarcsorozatának.


A 2004-es, Milwall elleni gyõzelmet két elveszített döntõ követte, elõbb az Arsenal, majd a Chelsea ellen a Manchester United számára, ezután pedig kétszer az elõdöntõben véreztek el a Vörös Ördögök, legutóbb 2011-ben a Manchester Cityben szemben.

 

A jelenlegi csapatból csak Ryan Giggs, Paul Scholes és Darren Fletcher rendelkezik csak az FA kupa gyõzteseinek járó aranyéremmel, a csapat ifjú védõje, Chris Smalling elmondása szerint menedzserük ezen pedig annyira változtatni akar, hogy alaposan elbeszélgetett tanítványaival a holnapi, West Ham United elleni mérkõzést megelõzõen.

 

"A menedzser egyértelmûen közölte velünk, az utóbbi években nem nyújtottunk jó teljesítményt" - kezdte Smalling.

 

"Biztosra kell mennünk, ezúttal minden másként lesz ebben a kiírásban. A bajnokságban jól állunk, továbbjutottunk a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába is, úgyhogy itt is jól akarunk majd teljesíteni."

 

Bár a Premier League és a Bajnokok Ligája népszerûsége, illetve sikeressége miatt kissé leértékelõdött az FA kupa státusza az angol futballon belül, Smalling továbbra is egy speciális kupasorozatnak tartja.

 

"Mindig is hihetetlen versengést hozott az FA kupa" - tette hozzá.

 

"Elõfordulhatnak olyan helyzetek, amikor alacsonyabb osztályú csapatok Premier Leagueben szereplõ együttesekkel játszhatnak. Ilyenkor ez egy izgalmas kaland tud lenni."

 

 

A Manchester United jelen pillanatban hét pontos elõnnyel vezeti a bajnokságot a tavalyi címvédõ Manchester City elõtt, a 23 éves bekk mégse számít könnyû mérkõzésre a West Ham ellen.

 

"Nem ez volt a legkönnyebb sorsolás, amit kaphattunk volna. Sam Allardyce egy nagyon jól összerakott csapattal rendelkezik, akik eddig remekelnek."

 

"Szurkolóik teljes vállszélességgel mögöttük állnak, különösen az Upton Parkban, ami csak még nehezebbé teszi számunkra majd a mérkõzést. De ez egy olyan hely, ahol mindig is szívesen játszottam, és most is remek hangulatra számítok."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!