Fletcher behívót kapott a skót keretbe
A Manchester United középpályása, Darren Fletcher 15 hónappal azt követõen, hogy utoljára pályára léphetett hazája színeiben, behívót kapott a skót válogatottba a március 5-i, Lengyelország elleni barátságos mérkõzésre.
A 61 válogatott mérkõzéssel rendelkezõ 30 éves játékos a korábbi szövetségi-kapitány, Craig Levein irányítása alatt Skócia válogatottjának csapatkapitányi tisztjét is elláthatta, és a jelenlegi kapitány, Gordon Strachan is várhatóan hasonló minõségében számít majd rá, amikor a varsói Nemzeti Stadionban lépnek majd pályára barátságos mérkõzésen.
Miután megnyerte harcát krónikus bélproblémájával szemben, amely okán az elmúlt két évet kénytelen volt rehabilitációval tölteni, Fletcher decemberben már visszatérhetett a Manchester United felnõtt csapatába, azóta pedig már kilenc mérkõzésen léphetett pályára David Moyes együttesében.
Fletcher legutóbbi, Inside Unitednek adott interjújában az elvesztegetett idõ bepótlásáról beszélt, amelyhez most úgy tûnik, hogy egyre jobb úton halad.
"Az volt bennem mindig, hogy ha csak arra fókuszálsz, hogy boldog legyél, és megelégszel a dolgokkal, amit az élet eléd dobott, azzal nem jutsz semmire. Úgyhogy én úgy látom, hogy be kell pótolnom az elvesztegetett idõt. Szeretném megpróbálni behozni azt a két évet a karrierem végéig."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő