Neville élvezi a Pool elleni meccseket
Phil Neville szerint a Manchester United rivalizálása a Liverpool ellen soha nem lanyhult, függetlenül attól, hogyan változott a szerencse a csapatok között az elmúlt években.
A Vörös Ördögök vasárnap fogadják Brendan Rodgers csapatát, mely jelenleg a második helyen áll a tabellán és a hazaiaknak az a céljuk, hogy csökkentsék 11 pontos hátrányukat az õsi riválissal szemben.
Ebben a szezonban már kétszer összefutott egymással a két gárda, a United kiverte a Ligakupából a Poolt még szeptemberben az Old Traffordon, három héttel azt követõen, hogy az Anfielden lejátszott bajnokin a Mersey-partiak nyertek 1-0-ra.
Ez a párharc olyan, amit a United elsõ csapatának edzõje, Phil Neville mindig is élvezett azon a 15 mérkõzésen, amit United játékosként lejátszott a Liverpool ellen.
"Amikor a United elsõ csapatának tagja voltam, a Liverpool elleni meccs volt a legnagyobb" - mondta Phil az Inside Unitednek.
"Erõs a két csapat közötti rivalizálás. Mindkét klubnak nagyszerû történelme és csodás sikerei vannak, mindig kiváló mérkõzéseket lehet látni. Olyan meccsek ezek, amit a szurkolók szeretnének látni, a játékosok pedig szeretnének részt venni rajtuk."
"Általában kisebb rúgások jönnek elõ meccsek után és sérült játékosok vannak, de hirtelen erre a találkozóra mindenki felépül, mert mindenki játszani akar."
"Idén a Liverpool nagyszerû szezont futott és fantasztikus találkozó lesz ez, de mint mindig, most is a maximális pontért megyünk majd."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |