Nani remekelt tegnap
Nani osztozott a reflektorfényben korábbi manchesteri csapattársával, Cristiano Ronaldóval, aki visszatért a pályára.
Miután sérülés miatt kihagyta a luzitánok korábbi felkészülési meccseit, Ronaldo a kezdõcsapatban volt az írek ellen, 5-1-re megnyert találkozón és bizonyította, hogy készen áll a vébére, bár csak 66 percet töltött a pályán.
Helyére Nani érkezett, aki 3-1-nél állt be és lenyûgözõen szerepelt, a két utolsó találatot õ készítette elõ.
A portugálok negyedik gólja elõtt egy keresztlabdát szelídített meg zseniális érintéssel, majd beadására a szintén csereként beálló Vierinha érkezett, aki elõször David Forde kapusba fejelte a játékszert, a kipattanót azonban már nem hibázta el.
Hét perccel a rendes játékidõ vége elõtt pedig Fabio Coentrao kapott kiváló kiugratást Nanitól és értékesítette a helyzetet.
A United szélsõjének nem volt szerencséje, mikor 6-1 lehetett volna az állás, mivel lest fújt a játékvezetõ, pedig csodás csapatmunka jellemezte a támadásépítést, amit Nani kezdett és zárt le. A 17-es játékos két csapattársával is kényszerítõzött, majd sarokkal juttatta kapuba a labdát, miután harmadszor is visszakapta azt.
Az asszisztens zászlaja ellenére szenzációs támadás volt egy olyan meccsen, amellyel a portugálok növelték étvágyukat a téttel bíró találkozókra. Ronaldóék következõ összecsapása várhatóan valamivel nehezebb lesz, ugyanis hétfõn Németországgal játszanak csoportjukban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 38. fordulóOld Trafford
2025-05-25 17:00
Európa-liga döntő
Estadio de San Mamés
2025-05-21 21:00
2025-05-16 21:15
2025-05-11 15:15
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 37 | 85 | 40 | +45 | 83 |
2 | Arsenal | 37 | 67 | 33 | +34 | 71 |
3 | Manchester City | 37 | 70 | 44 | +26 | 68 |
4 | Newcastle | 37 | 68 | 46 | +22 | 66 |
5 | Chelsea | 37 | 63 | 43 | +20 | 66 |
6 | Aston Villa | 37 | 58 | 49 | +9 | 66 |
7 | Nottingham Forest | 37 | 58 | 45 | +13 | 65 |
8 | Brighton & Hove Albion | 37 | 62 | 58 | +4 | 58 |
9 | Brentford | 37 | 65 | 56 | +9 | 55 |
10 | Fulham | 37 | 54 | 52 | +2 | 54 |
11 | Bournemouth | 37 | 56 | 46 | +10 | 53 |
12 | Crystal Palace | 37 | 50 | 50 | 0 | 52 |
13 | Everton | 37 | 41 | 44 | -3 | 45 |
14 | Wolves | 37 | 53 | 68 | -15 | 41 |
15 | West Ham | 37 | 43 | 61 | -18 | 40 |
16 | Manchester United | 37 | 42 | 54 | -12 | 39 |
17 | Tottenham | 37 | 63 | 61 | +2 | 38 |
18 | Leicester City | 37 | 33 | 78 | -45 | 25 |
19 | Ipswich Town | 37 | 35 | 79 | -44 | 22 |
20 | Southampton | 37 | 25 | 84 | -59 | 12 |