Manchester United
Dream Day
Hétfõn sor került a Manchester United Foundation következõ rendezvényére, melyen Louis van Gaal köszöntötte a klub mozgássérült valamint egyéb fogyatékossággal élõ fiatal és idõsebb szurkolóinak csoportját, akik hõseik társaságában múlatták a napot.
Figyelmeztetõ jelek a védelemben
Marcos Rojo, Phil Jones, Daley Blind és Michael Carrick sérülése figyelmeztetõ jelként szolgálhat a Manchester United számára.
Engedélyezték a carringtoni villanyvilágítást
Minden akadály elhárult az elõl, hogy Louis van Gaal akár este is edzést vezényelhessen a Vörös Ördögöknek.
Chelsea vs United: Legendák kulcskérdésekrõl
A következõ fordulóban a Chelsea a United ellenfele, ezért felkértünk öt korábbi legendás Vörös Ördögöt, mondják el a véleményüket a mérkõzéssel kapcsolatban.
Vörös Ördögök Amerikában
2015 nyarán a Manchester United ismét Amerikába látogat felkészülési túrájának keretén belül, ahol címvédõként lépnek pályára Van Gaal tanítványai a Nemzetközi Bajnokok Kupájában.
Kompany: Az Ördögökben újra ég a tûz
A Manchester City kapitánya szerint a Vörös Ördögökben újra megtalálható a vágy, a gyõzni akarás és hiszi azt, hogy minden erejüket felõrlik majd annak érdekében, hogy a mai derbin a város vörös felében maradjon mindhárom pont.
Rooney: Ha a Villa ellen nem nyerünk, hiába a Pool elleni gyõzelem
Wayne Rooney figyelmezteti csapatát, nem dõlhetnek hátra a Liverpool ellen aratott siker miatt, ugyanis szombaton érkezik az Aston Villa az Old Traffordra.
Beckham a United gólpasszainak királya
Felmérések szerint David Beckham adta a legtöbb gólpasszt egy idényben a Barclays Premier League 1999/2000-es szezonban a Manchester United színeiben.
Bundabotrány miatt bajban a United
A Manchester United nagy bajba kerülhet, miután az UEFA vizsgálóbizottsága komoly vádakkal állt elõ.
Herrera lenyûgözte Bryan Robsont
A korábban Manchester Unitednél szereplõ legendát, Bryan Robsont lenyûgözte Ander Herrera eddigi teljesítménye, amit debütáló szezonjában ért el a Vörös Ördögök csapatánál.
Smalling a Unitednél látja jövõjét
A Manchester United védõje, Chris Smalling elmondta, boldog a Vörös Ördögök csapatában és reméli jelenlegi szerzõdésének meghosszabbításával tovább segítheti a csapatot.
Két nagyszerû United gyõzelem a Villa felett
Jó ómen lehet a Manchester Unitednek a következõ heti összecsapás az Aston Villa ellen, miután folytatódnak a küzdelmek a Barclays Premier League bajnokságában.
Jones: Nincs nagy jelentõsége a Liverpool elleni meccsnek
Phil Jones felfedte, hogy a vasárnap rendezésre kerülõ Liverpool elleni mérkõzés bár fontos, a kimenetele nem befolyásolja a United helyezését.
Valdes: De Gea jelenleg a világ legjobb kapusa
A Manchester United új igazolásának, Viktor Valdes-nek nincs kétsége afelõl, hogy De Gea jelenleg a világ legjobb kapusa.
Pochettino: Rose jobb bal-bekk, mint Shaw
A Tottenham menedzsere hiszi, hogy védõje kiharcol egy helyet Roy Hodgson angol nemzeti csapatában, de nem igen érti, eddig hogy szorulhatott ki a keretbõl Shaw miatt.