Mata elégedett az eddigiekkel
Juan Mata hiszi, hogy Louis van Gaal - aki lehet, hogy a Unitedbõl olyan csapatot kreál, mellyel számolni kell a következõ szezonban - gyámsága alatt ragyogóan teljesít majd.
A Vörös Ördögök menedzsere a nyári felkészülési túra alatt bevezette a 3-5-2-es felállást és döntése kifizetõdõnek bizonyult mi sem jelzi jobban, mint a három egymást követõ gyõzelem az LA Galaxy, az AS Roma és az Inter ellen.
Azonban míg Mata lelkendezett a pályán elért eredmények és a csatárok mögötti szerepköre miatt, a spanyol játékos tudja, hogy idõt vesz igénybe, mire teljes mértékben alkalmazkodni tudnak a holland szakember követelményeihez.
"A menedzser új rendszere nagyon jó lehet számunkra" - mondta a támadó a ManUtd.com-nak. "Nyilvánvaló, hogy többet kell edzeni és javulni, de azt gondolom, az ellenfelek számára nagyon nehéz az, amikor így játszunk. Ami engem illet, a két csatár mögött szerepelni nagyszerû poszt számomra abban, hogy segítsen a legjobb szinten teljesítenem."

"Az elsõ dolog, amit a menedzser mondott a felkészülési szezon edzésén, hogy az elsõ három hónap nagyon kemény lesz, mert változtatnunk kell a szokásokon, meg kell értenünk, mit akar tenni, na és persze ott az új felállás is."
"Idõbe telik majd, mire teljesen alkalmazkodunk, de addig is mindent megteszünk. Élvezzük az edzéseket és a legfontosabb, hogy tanulunk tõle, hiszen õ egy nagyon tapasztalt edzõ."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |