Beharangozó: Sunderland - Manchester United
Már el is telt egy hét a szezonkezdet óta és kedvenceinkre újabb kihívás vár vasárnap délután, ugyanis északra utaznak a Sunderland otthonába.
Amikor júniusban kiderült a bajnokság sorsolásának eredénye mindenki azt gondolta, hogy "na végre, a futball istenei kegyesek voltak hozzánk!". Az ember hajlamos elfeledkezni arról, hogy az angol bajnokságban nincsenek könnyû mérkõzések. És lám, az elõszezonban remeklõ United bele is szalad egy 1-2-es pofonba, hazai pályán a Swansea ellen.
Természetesen ez csak egy mérkõzés és mindenki elõre tekint és mi bizakodva várjuk a szezon elsõ idegenbeli mérkõzõsét. Ugyanezt mondhatják a hazai csapat szurkolói is, ugyanis az õ erejükbõl pedig egy 2-2-es döntetlen futott idegenben a West Brommal szemben.
Gus Poyet azonban optimista, ugyanis odahaza az elõzõ szezonban is képesek voltak megkeseríteni nagy csapatok dolgát. Többek közt a Chelsea-ét és a kis híján bajnokságot nyerõ Liverpoolét is, akiknek az itt elvesztett pár pont a végén igencsak jól jött volna.

A felálláson valószínûleg nem változtat van Gaal, bár a középpályáról lesznek hiányzók, többek közt az új szerzemény Ander Herrera, aki kisebb sérüléssel bajlódik, de nem játszhat Fellaini sem. Viszont remek lehetõség Kagawa számára, hogy ismét bizonyítson. De valószínûleg a mester Cleverleyt fogja kezdõként pályára küldeni. Középen még szerephez juthat a túrán szárnyaló Fletcher, Young/James és Rafael is.
Remek hír viszont, hogy a holland gólgyáros Robin van Persie kiváló egészségnek örvend és immáron bevethetõ és a holland mester számít is rá a vasárnapi találkozón. Ahol is végre összeáll a Mata - Rooney - van Persie trio.
A hátvédsorban nem lesz nagy meglepetés, ugyanis a frissen igazolt Rojo még a munkavállalási engedélyére vár, így nem játszhat. Van Gaal így valószínûleg ismét bizalmat szavaz Blackettnek a hátvédsorban, aki mellett még Jones és Smalling kaphat kezdõként szerepet.

A mérkõzés magyar idõ szerint 24-én 17 órakor kezdõdik.
Nézzünk egy kis statisztikát is a végére!
Egymás elleni mérkõzések:
- 2014 május: United 0 - 1 Sunderland (Larsson) Premier League
- 2014 január: United 2 - 1 Sunderland (Evans, Chicharito - Bradsley); Ligakupa
- 2014 január: Sunderland 2 - 1 United (Giggs öngól, Borini - Vidic); Ligakupa
- 2013 október: Sunderland 1 - 2 United (Gardner - Januzaj (2)) Premier League
A statisztikák elég vegyesek és arról árulkodnak, hogy a Vörös Ördögöknek nem lesz könnyû dolga, ha idegenben szeretnék megszerezni elsõ idei Premier League gyõzelmüket.
Érdekesség még, hogy a májusi 0 1-es Sunderland siker egy hosszú szériát is megszakított, miszerint a Sunderland csapata 1968 óta nem tudott az Old Traffordon diadalmaskodni.
A találkozót a FanaticsTV-n és a DigiSport 1-en ÉLÕben nézhetitek meg!
A Foosio játékában számos manchesteri játékost is betehetsz saját csapatodba, amellyel mások ellen küzdhetsz az értékes nyereményekért.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |
