Beharangozó: MK Dons - Manchester United
Nem mostanában fordult elõ az, hogy a United már a Ligakupa 2. fordulójában pályára lép, ám mivel nincs európai porond, ebben az évben kénytelen már augusztusban megkezdeni ezt a sorozatot Louis Van Gaal csapata.
Az ellenfél az az MK Dons lesz, mely az angol harmadik vonalban vitézkedik. Sokan egybõl országos kettest mondanának erre a találkozóra, ám mint mindig, várhatóan idén is igen felforgatott Unitedet láthatunk majd holnap este.
Fõleg mivel van Gaal keretét sérüléshullám tizedeli, valamint Marcos Rojo, a klub legújabb szerzeménye sem léphet pályára munkavállalási engedélyének hiányában.
A Vörös Ördögöknél Michael Carrick, Marouane Fellaini, Ander Herrera, Anderson, Jesse Lingard, Luke Shaw és Chris Smalling kihagyja a találkozót, ám Jonny Evans akár pályára léphet, miután pénteken már edzett a csapattal.
A két csapat még soha nem találkozott egymással semmilyen sorozatban, legalábbis azóta, hogy a klubot Milton Keynes Dons-nak hívják, hiszen jogelõdjével a Wimledonnal 32 alkalommal is összecsaptak a Vörös Ördögök. A Unitednek pozitív a mérlege a jogelõddel szemben, hiszen 17 gyõzelem mellett csak 7 vereség áll az angol rekordbajnok neve mellett.
A Dons nem várja jó elõjelekkel ezt a találkozót, hiszen a Ligakupában csak kétszer tudott Premier League csapatot legyõzni, pedig hatszor is összefutott már elsõ osztályú klubbal.
A manchesteriek 1995 októberében játszottak utoljára 2. fordulós meccset a Ligakupában, akkor a York City összesítésben 4-3-mal ment tovább úgy, hogy az Old Traffordon 3-0-ra átgázolt Sir Alex Ferguson csapatán. Pedig még csak azt sem lehetett mondani arra a gárdára, hogy tapasztalatlanokkal lett volna tele, hiszen a kezdõcsapatban volt McClair, Pallister, Sharpe, Phil Neville, Beckham, Irwin és Giggs is.
A United háza táján most leginkább az van napirenden, ki vagy kik érkezhetnek az átigazolási idõszak utolsó hetében. A keret erõsítésérõl szóló hangok azután erõsödtek meg méginkább, hogy a holland szakember együttese csupán egyetlen pontot gyûjtött két bajnoki forduló alatt úgy, hogy nem is a legkomolyabb ellenfelekkel találkozott.
A felkészülés során minden jól alakult, ám a tétmeccsekre az Amerikában mutatott játék eltûnt, így néhányan már a vészharangokat kezdik kongatni. Ám egy mostani siker talán kissé lecsendesítené a türelmetleneket.
Capital One Cup, 2.forduló
MK Dons - Manchester United
Stadium MK, 2014.08.26. 21:00
Játékvezetõ: Stuart Attwell
A United lehetséges kezdõcsapata:
Lindegaard - M.Keane, Jones, Thorpe - Rafael, Powell, Fletcher, James - Kagawa - Hernandez, Wilson
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A találkozót a FanaticsTV-n valamint a Digisport 2-n ÉLÕben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |