Menez: Eligazolhattam volna a Unitedhez
Az AC Milan támadója, Jeremy Menez nem sajnálja, hogy négy évvel ezelõtt visszautasította a Manchester Unitedet.
A 27 éves játékos a nyáron érkezett a milánói klubhoz és igen eredményesen kezdte az életet új állomáshelyén, hiszen két mérkõzésen három találatot jegyezhetett.
Ám 2010-ben, amikor még az AS Roma játékosa volt, a United erõsen érdeklõdött a francia játékos iránt, aki igen nehezen tudott nemet mondani az akkori menedzsernek, Sir Alex Fergusonnak.
"Nemet mondani Fergusonnak nem volt könnyû, de még fiatal voltam és a saját utamat kellett járnom" - nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak.
"Amikor Montella Rómába jött, az mindenki számára nehéz idõszak volt. Mielõtt megérkezett volna, rendszeresen játszottam, neki azonban más elképzelései voltak."
"Majd Carlo Ancelotti alatt folyamatosan játszottam a Paris Saint-Germainben, de Laurent Blanc érkezett, és kitett a csapatból."
"Mûtét után visszatértem és gólt szereztem, de semmi nem változott. Elfogadtam a döntését, még ha nehéz is volt. Nehéz év volt, de segített felnõni."
Párizsi évei után idén nyáron az AC Milanhozhoz igazolt és reméli, új csapatával képesek lesznek harcolni a bajnoki címért.
"A csapattal a bajnoki cím a célunk. Nagyon hiszem, hogy képesek vagyunk rá" - folytatta.
"A minimális célunk a dobogós helyek elérése és helyünk legyen a Bajnokok Ligájában. A Milan bárkivel képes versenyre kelni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!