Macheda örül, hogy kölcsönbe kerülhetett
Federico Macheda már nagyon várja, hogy kölcsönben a Sampdoria együttesében bizonyíthasson, és biztos benne, hogy hosszú távon számítanak rá a Manchester Unitednél.
Az olasz támadó az idei szezon második felét fogja kölcsönben hazájában tölteni, hogy több játéklehetõséghez juthasson, miután a Manchester Unitednél ez jelenleg nem adott számára.
Már korábban számos klubbal szóbahozták, köztük nevelõklubjával, a Lazioval, a West Bromwich Albionnal, azonban mégis a genovai Sampdoria együttesét választotta ideiglenes állomáshelyéül.
Valószínûleg a hét végén hivatalosan is nyélbe üthetik az üzletet, így Kiko már részt vehetne a Serie A idei elsõ fordulójának küzdelmeiben is.
"Még el kell küldeni néhány faxot, de valahol szerda és csütörtök között pont kerülhet az ügy végére" - mondta az U-21-es válogatott játékos a La Gazetta dello Sport-nak.
"Jelen pillanatban mindössze 10-20 percnyi játéklehetõség jut számomra mérkõzésenként, ez pedig nem segíti elõ a fejlõdésemet. Sir Alex Ferguson ugyanezen a véleményen van."
"Így tehát egyetértésben dönthettünk arról, hogy hat hónapig máshol bizonyítok, ez pedig számomra is jó, a Manchester United pedig egy erõsebb játékossal gazdagodhat majd a nyártól."
"Boldog vagyok, hogy a Sampdoriához kerülhetek. Genova egy gyönyörû város, nagyon örülök."
"A Sampdoria volt az a klub, amely tényleg igazán megpróbált megszerezni. A Lazio soha, semmilyen konkrétummal nem állt elõ."
"Szükségem van rá, hogy állandó játéklehetõséget kaphassak, ebbõl a szempontból pedig a legjobb választást hoztam, bár senki nem mondta, hogy biztos helyen lesz a kezdõben. Azt ki kell érdemelnem."
"Manchesterben túlságosan nagy volt a konkurencia harc. Ferguson egy igazi pedagógus, a világ legjobb edzõje, éppen ezért sajnálom, hogy most egy idõre elválnak az útjaink, még akkor is, ha ez csak rövid idõszak lesz. Azonban õ bíztatott, hogy próbáljam ki magamat egy új környezetben."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló