Vidic: Jobban kell játszanunk!
A United kapitánya szeretné tovább írni a veretlenségi sorozatot, ugyanakkor elismeri, javulni kell játékban a Premier League megnyeréséhez.
Vidic és a Vörös Ördögök mindössze második idegenbeli sikerüket ünnepelhették a WBA ellen, igaz, maximum az eredménnyel lehetett elégedett a gárda, a mutatott játékkal biztos nem.
A szezon második felében Sir Alex Ferguson fiai hagyományosan sokkal jobb teljesítményt szoktak nyújtani. A United a visszafogottabb játék ellenére is vezeti a tabellát, ugyanannyi pontot szerezve mint a városi rivális City, ám két meccsel kevesebbet játszva.
Vidic a Chelsea legutóbbi botlása után mondta azt, hogy bizony a koncentráció nagyon fontos eleme a bajnoki címért zajló harcnak, végig csak a célra kell fókuszálniuk és az éppen elõttük álló feladatra.
„Jobban kell játszanunk és minél hamarabb vissza kell kapnunk a sérült játékosainkat, de hiszem hogy bajnokok lehetünk” -mondta Vidic.
„Azt megmutattuk már ebben a szezonban, hogy egységes csapat vagyunk. Még veretlenül állunk, de ez is furcsa, akárcsak az egész szezon. Ha valaki azt mondja nekem 5 héttel ezelõtt, hogy a Chelsea mostanra ott áll ahol, akkor biztos nem hiszem el.”
„Mindenki azt mondta nekik van a legerõsebb csapatuk, õk nyerik idén is a bajnokságot, de aztán 6 meccsen keresztül nem tudtak nyerni.”
„Ha megnézzük mi hány pontot veszítettünk idén és a szezon kérdeznek mire leszünk így jók, akkor biztos azt mondom megint nem tudunk nyerni, de itt vagyunk listavezetõként, veretlenül ami megint hihetetlen.”
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló