Ferguson nem törõdik a kritikákkal

Sir Alex Ferguson szerint a Manchester United megérdemelten vezeti a Premier League tabelláját, miután csapata újabb gyõzelmet aratott, ezúttal a Stoke City ellen.


A Vörös Ördögök a United menedzserének szavai szerint egy „könnyû góllal” hagyták visszajönni az ellenfelet, de a Fõnök nem törõdik azokkal a kritikákkal, amelyek szerint csapata úgy vezeti a tabellát, hogy nem játszik különösebben jól.
 

„Megnézhetnek annyi statisztikát, amennyit akarnak, kapura lövések, a passzok száma és hasonlók, de amikor megnézik a hazai eredményeinket, és néhány hazai mérkõzésünket, el kell ismerniük, hogy fantasztikus a csapat.” – kezdte Sir Alex a MUTV munkatársainak.
 

„Két rossz meccsünk volt idegenben eddig, a Sunderland elleni (októberben) és a szombati West Brom elleni. A Birmingham ellen, a múlt héten egy kemény mérkõzést játszottunk, amit meg kellett volna nyernünk. Ezeket leszámítva többször is jól szerepeltünk idegenben, az hogy vesztettünk néhány pontot még nem jelenti azt, hogy nem játszottunk jól.”

 


 

„Könnyû céltáblája vagyunk a kritikáknak, de el kell engednünk õket a fülünk mellett és csak a legfõbb célunkra koncentrálni, hogy megnyerjük a bajnokságot.”
A Vörös Ördögök ennek érdekében két gyönyörû találattal kerekedtek a Stoke fölé, Chicharito közelrõl, Nani pedig egy bal lábas bombával távolról volt eredményes.
 

„Mindig arra kérjük a csatárokat, hogy mozogjanak keresztbe a kapu elõtt és Chicharito pontosan ezt tette ma este, meg is lett az eredménye.” – mondta Sir Alex.
 

„A Stoke egyenlítõ gólja a második félidõ elején némi aggodalomra adott okot. Nagyon szabadon fejelhetett a csatáruk, nem ugrott fel vele senki, mert a fiatal Chris Smalling, aki amúgy nagyszerûen játszott, kisodródott a szélre Tuncayt követve. Ezzel kicsit üresen hagyta a védelmünk közepét, és egy könnyû gólhoz jutott így az ellenfél.”
 

„Naninak köszönhetõen azonban egy fantasztikus góllal megnyertük a mérkõzést. Végig állandó fenyegetést jelentett, és góllal tért vissza, jól játszott.”
 

A United mai gyõzelmével január közepéig biztosan a táblázat élén marad jobb gólkülönbségével még akkor is, ha a Manchester City szerda este gyõzni tud, mivel a hétvégén nem bajnoki forduló, hanem FA Kupa találkozók lesznek.
 

„A történelmünk alapján az idény második felében jobbak szoktunk lenni, és a nagy mérkõzések sem jelentenek gondot nekünk, állunk elébük.”
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!