Manchester United 3 - 0 Hull City

A Vörös Ördögök Smalling, Rooney és van Persie találatával 3-0-ra legyõzték a Hull City csapatát, ezzel ismét fontos 3 pontot szerezve a bajnokságban.


Izgalommal ültem le a TV elé ma délután, hogy kedvenceinket láthassam játszani. Azért izgalommal, mert az ember mindig reménykedik abban, hogy végre megtörik a jég és szép, magabiztos játékot láthat egy gólokban gazdag mérkõzésen. Úgy gondolom, hogy ezúttal nem lehet okunk panaszra. Nézzük is a mérkõzés összefoglalóját.

 

A United kezdte az elsõ félidõt és már az elsõ percben nyilvánvalóvá vált, hogy csakis a gyõzelemre hajtanak a srácok. Rögtön a kezdõsípszó után szögletet végzett el a hazai csapat, melyet ugyan a védõk tisztázni tudtak, de a visszajátszásból kiderült, hogy akár büntetõ is következhetett volna kezezés miatt.

 

A Vörös Ördögök azonban nem álltak neki reklamálni, inkább támadásban maradtak és próbálták az ellenfél kapuját veszélyeztetni. Ennek megfelelõen a 7. percben Rooney tüzelt kapu mellé. majd két perccel késõbb fejessel próbálkozott. A 10. percben viszont az addig jól és aktívan játszó, mi több, még védekezésben is besegítõ Di Maria egy labdaszerzés után bicegni kezdett és a combját fájlalta. Ettõl függetlenül még a 13. percben szépen ugratta ki Rooneyt, aki lesre futott sajnos. Ezután az argentin nem bírta tovább és a holland mester lecserélte. Helyére a hetek óta hiányolt Ander Herrera érkezett.

 

Herrera érkezése jót tett a mérkõzésnek, ugyanis rengeteget mozgott, jól passzolt, helyzeteket dolgozott ki. Öröm volt nézni a játékát. Ahogy ez igaz volt az egész csapatra is. Tartottuk, járattuk a labdát, melynek eredménye a 15. percben meg is mutatkozott, Rooney szöglete után kisebb kavarodás támadt a tigrisek kapuja elõtt, melynél Smalling elõbb fejjel próbálkozott, amit a kapus elé tudott csak visszaütni, ekkor már lábbal tüzelt a kapuba. Pár másodperc hatásszünet következett, mert a kapus ugyan a labda után kapott, kiütve azt, ám a bíró középre mutatott. A visszajátszásból kiderült, hogy jó ítélet született, mert a labda teljes terjedelmével a gólvonalon túlra került.

 

 

Mezõnyjáték következett, a United folyamatosan dolgozta ki helyzeteit, nem álltak be védekezni, hanem növelni akarták elõnyüket. Mata ugratta ki Roo-t, majd Herrera tüzelt, sõt még Smallingnak is megjött a kedve egy újabb lövés erejéig a 34. percben.

 

A következõ találatra a 43. percig kellett az Old Trafford közönségének várnia, akkor pedig van Persie tálalt a csapatkapitány elé, aki a tizenhatos elõterébõl kilõtte a kapu bal alsó sarkát. Roo még két perccel késõbb egy szabadrúgás után próbált veszélyeztetni az elsõ félidõ végén, ám az állás változatlan maradt.

 

 

A második félidõre sem igazán változott a játék képe. Bár a félidõ elején a Hull talán kicsit aktívabb lett, sõt, a  47. percben még szabadrúgást is elvégezhettek, melyhez Fella segítette hozzá õket, akit a bíró megmozdulásáért sárga lappal jutalmazott.

 

De Geának sok dolga nem volt a mérkõzésen. A védelem meglepõen magabiztosan állt a lábán, a könnyebb lövéseket pedig a spanyol gond nélkül hárítani tudta. A védekezésben megjegyezném, hogy Valencia és Young remekül játszottak a két szélen a wingback pozícióban. Rojo, Carrick és Smalling pedig szintén szépen járatták hátul a játékszert, jól avatkoztak közbe és remekül játszották meg a társakat.

 

Tíz perc elteltével már ismét a United támadott, Rooney szabadrúgását a védõk kifejelték, majd van Persie kapott remek labdát Carricktõl, fejjel bele is tudott érni, ám sajnos lesen volt, a kapus pedig résen, így védeni tudta a fejest, nem lett volna gól belõle. A holland játékáról is had szóljak annyit, hogy bár rengeteg kritikát kapott az elmúlt hetekben, ma valahogy kellemes csalódást okozott a mutatott játéka alapján. Olyannyira, hogy a 66. percben Herrera labdaszerzésébõl Robinnak passzol, aki bõdületes lövést ereszt meg a kapu bal oldalára, hatalmas gól.

 

 

Ami mindenképp szimpatikus volt, hogy a Vörös Ördögök még a 3-0-ás vezetés birtokában sem álltak vissza védekezni. Letámadták az ellenfelet, további helyzeteket dolgoztak ki, szépen tartották a játékszert, melynek eredménye egy 81-19%-os labdabirtoklási arányban mutatkozott meg a mérkõzés második félidejére vonatkozóan.

 

A 90. percre is maradt még azért szép momentum. A 70. percben csereként pályára lépõ Radamel Falcao szerzett labdát, mellyel Juan Matát tudta kiugratni, aki rendkívül önzetlenül vissza is passzolta azt a Tigris elé, ám a kapus helyén volt, így ugyan kis szerencsével is de elakadt benne a labda.

 

A mérkõzés végére az addig aktívan és példamutatóan játszó csapatkapitány labdaszerzés közben kicsúszott a pályáról és megsérült a lába, ám ekkor már a hosszabbításban jártunk, a pályát saját lábán hagyta el, az Õ és Di Maria állapotáról amint tudunk, beszámolunk.

 

Összegezvén a látottakat számos remek teljesítményt emelhetnénk ki. Rooney, Fellaini, Mata, Smalling, Carrick, Herrera mind-mind nagyszerûen játszottak. Tudom, hogy egy mérkõzés alapján nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni, de végre azt láttuk, amit vártunk. Egy magabiztos csapat lépett pályára, megörvendeztetve ezzel az Álmok Színházának közönségét és velük együtt több millió embert szerte a világon. 

 

A meccs embere nálam Ander Herrera. Veletek kedves olvasók pedig kedden találkozunk, mikor is a Stoke City érkezik az Old Traffordra. További kellemes hétvégét mindenkinek.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!