2015 üzleti év Q1 jelentés

November 18-án közzétették a Manchester United PLC elsõ negyedéves adatait, ez a július elejétõl szeptember végéig tartó idõszak.


Az egész 2015 üzleti év során látszani fog a Bajnokok Ligája szereplés hiánya, itt a Q1-ben bevételt tekintve 10%-os csökkenés történt.

 

 

A meccsnap és média bevételeken látszik tavalyhoz képest a különbség, akkor ebben a negyedévben volt egy Bayer Leverkusen elleni BL meccs és a hazai ligakupa találkozó a Liverpool ellen. Idén nincs BL és a ligakupában az MK Dons ellen idegenben játszott a csapat. Emiatt több mint 6 millió fonttal kevesebb pénzhez jutott a klub. 

 

A kereskedelmi bevétel már kevésbé csökkent. A szponzori kategóriában 1,1 milliós növekedés történt az új támogatóknak köszönhetõen. A merchandising rész majdnem 3 millióval csökkent egyrészt a VB miatt (a Nike a válogatott termékek eladására összpontosított), másrészt BL hiányában egy záradék értelmében kevesebb pénzt fizettek. A mobil és digitális tartalom kategória is csökkent 1,3 millióval néhány kifutó regionális telekom szerzõdés miatt. Ezeket a klub szándékosan nem újította meg, mert új értékesítési stratégián dolgoznak a digitális tartalmak kapcsán. 

Fentiek alapján a bevétel 10 millió fonttal lett kevesebb. 

Kiadási oldalon bérekre kevesebbet kellett költeni a sok nyári igazolás ellenére, mert ugye sajnos nem kell fizetni a BL bónuszt. Az alkalmazotti létszám 837 fõ. (810-rõl) 

Az egyéb mûködési kiadás (másképpen üzemeltetési költség) hasonlóan csökkent, mert kevesebb meccset kellett megrendezni. A két nem készpénzes tétel közül az értékcsökkenés szinte egyforma, a játékosok regisztrációjának amortizációs összege viszont több, hiszen elég komoly változások történtek a keretben. Kivételes költség közel 1 millió font, ezt a Wall Streeten kellett fizetni tanácsadói díjként, hiszen augusztusban a Glazer testvérek újabb részvényeket dobtak piacra kb. 200 millió dollár értékben. A MANU részvény árfolyama többek között ezért a júliusi csúcs 19 dollárról esett 17-re augusztus során, majd szeptemberben beállt a 16 dolláros szintre, azóta is ebben a sávban mozog. A teljes mûködési kiadás 3%-kal emelkedett. 

 

Az EBITDA (kamat, adó, értékcsökkenés, amortizáció elõtti eredmény) gyakorlatilag 2 millióval lett kevesebb. 

A játékos eladásból származó profitot leginkább Welbeck eladása jelentette, így a mûködési profit is 5 millióval több lett tavalyhoz képest. A dollár árfolyamnak köszönhetõen idén csökkent a nettó pénzügyi költség és 8 milliós adózás elõtti profit keletkezett a negyedévben. Adókedvezménnyel majdnem 9 millió, a nem hivatalos módosított profit 2 millióval lett több idén. Ezt csak a mûködéssel szorosan összefüggõ mutatókból számítják ki, ez az adat kizárja pl. az árfolyamhatást és más adózási, finanszírozási megoldásokat. A menedzsment szerint ez a módosított eredmény tisztább képet ad a klub valós teljesítményérõl. Az adósság változatlan árfolyamhatást leszámítva, készpénzben pedig 7 millió plusz tavalyhoz képest. 

 

Cash flow

 

Konferenciahívás 

 

Woodward így kommentálta az adatokat: "Bár a 2015 üzleti év tükrözni fogja a Bajnokok Ligája szereplés hiányát, az elsõ negyedévben megkötöttük a legértékesebb szponzori szerzõdést a sport történelmében és izgatottan fókuszálunk a további kereskedelmi növekedési lehetõségekre." 

 

Tehát kiemelték a következõ szezontól 10 évre szóló 750 millió fontos Adidas szerzõdést és több Q1 során bejelentett üzleti partnert: Nissin és Abengoa globális szerzõdések, új regionális üzlet az AFFA (azeri FA a már meglévõ azeri telekom céggel kapcsolatban) és regionális hosszabbítások: Maybank, Gloops 
Új igazolások a negyedévben Blind, Di Maria, Rojo és Falcao kölcsönben. Mivel szeptemberben volt az elõzõ jelentés, néhány hír fedésben van, szóval részletek a 2014 Q4-ben. Ott van több információ pl. az Adidas szerzõdésrõl, USA nyári túráról és más hírekrõl. 

 

Woodwardból az elemzõi kérdéseknél elõtört a geek, hosszan sorolta a manutd.com, Facebook, Twitter és más oldalak aktivitási statisztikáit. Szó esett még a TV nézettségrõl is, különös tekintettel az USA piacra, errõl is lesz majd szó egy külön kereskedelmi bevételrõl szóló anyagban. A nézettség és az Adidas, Chevrolet szerzõdések egyébként gyakran szóba kerülnek a konferenciahívások alkalmával, mert ezek még a Real Madrid, Barcelona szponzorainál is kétszer jobbak, sõt. Tehát Woodward röviden 1-2 adattal tudja érzékeltetni az elemzõkkel és befektetõkkel a klub erejét. A Bajnokok Ligája bevétel hiánya kapcsán is el lehet mondani éves szinten a teljes bevétel majdnem felét a kereskedelem teszi ki, így kisebb a negatív hatás. Ahogy a legutóbbi jelentésben szerepelt, a teljes 2015 üzleti évre a pénzügyi kilátások: a bevételt 385-395 millió font körül várják, az EBITDA-t pedig 90-95 millió font körül. Ez 35-40 milliós csökkenés 2014-hez képest. Remélhetõleg összeáll a Van Gaal filozófia a csapatban és a következõ szezonban újra lehet számolni a Bajnokok Ligája bevétellel.

 


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!