Beharangozó: Aston Villa - Manchester United

Túl vagyunk az ünnepi menetrend felén. A Manchester United játékosai fantasztikus hajrát produkálva az év végére, egy hat mérkõzés óta tartó veretlenségi sorozattal és a tabella 3. helyén tanyázva ruccannak ki szombaton, a Villa Parkba.


Louis van Gaal tanítványai továbbra is próbálják tartani a tempót a Chelsea és a Manchester City gárdájával. Az elmúlt mérkõzések tanúbizonyságai alapján a csapat nem érdemtelenül áll jelenleg a dobogó 3. fokán. Szezon végére lehet ez akár még jobb is, mert az 5 illetve 8 pontos távolság egyáltalán nem sok. A csapat küzd és hajt, aminek meg is van az eredménye, de tény, hogy a szép játékkal még adósak nekünk kedvenc Ördögeink. De bízom benne, hogy az eredmény mellé hamarosan párosulni fog a szépség is.

 

Erre a következõ esély a szombati Aston Villa elleni találkozó, mikor is a Vörös Ördögök Birminghambe kirándulnak. A két csapat formáját tekintve a Unitedrõl nem hiszem, hogy sok szót kell ejteni. Annyi bizonyos, hogy a United az elmúlt években remekül szerepel az Oroszlánok ellen. 2009 decemberében tudta a Villa legyõzni a Unitedet és döntetlent is 2010-ben tudtak elérni, a további években mindig a Vörös Ördögök kerültek ki gyõztesen az összecsapásokból. A házigazdák egyébként jelenleg 13. helyen állnak a bajnokságban. 5 gyõzelmükhöz 4 döntetlen és 7 vereség társul. Ráadásul a góllövés sem nagyon megy, mert 16 találkozó után mindössze 10 lõtt góljuk van és 20 kapott. Hétvégén 1-0-ra kikaptak a West Brom csapatától, elõtte azonban hazai pályán legyõzték a Leicestert. Minden okunk megvan rá, hogy bizakodva várjuk a találkozót és meglegyen a 7. gyõzelem zsinórban.

 

Az Oroszlánok közé visszatért csapatkapitányuk, a Uniteddel is hírbe hozott Ron Vlaar. Ám nem szerepelhet a kölcsönben lévõ Tom Cleverley, valamint Richardson és Hutton sem eltiltás miatt. Sérültjei is akadnak bõven Paul Lambert csapatának, ugyanis elõzetes hírek alapján Ashley Westwood, Joe Cole, Philippe Senderos és Libor Kozak is sérüléssel bajlódik. A Vörös Ördögök sérültjeirõl a magyar idõ szerint 13-kor kezdõdõ sajtótájékoztatón kaphatunk biztosabb információt. Hétközi hírek alapján lehetséges, hogy Rafael, vagy akár Di Maria is pályára léphet.

 

 

A két csapat utolsó egymás elleni találkozója még március 24-én volt, amikor az Old Traffordon, akkor még David Moyes irányítása alatt a United 4-1-re legyõzte a Villát. Ezen a találkozón Rooney duplázni tudott, Javier Hernandez egy késõi gólt szerzett, valamint a januárban igazolt Juan Mata megszerezte elsõ manchesteri találatát.

 

A riválisok sem néznek túlzott erõpróba elé a hétvégén. A Manchester City a Crystal Palace csapatát fogadja, a Chelsea pedig a Stoke Cityhez utazik vendégségbe. De mint már annyiszor most is megemlítjük, hogy nincsenek könnyû mérkõzések, így akár pontvesztés is lehet a riválisok találkozóin. Ezért is fontos, hogy mi elhozzuk Birminghambõl a 3 pontot.

 

Érdekességek:

 

  • Wayne Rooney több gólt szerzett összességében az Aston Villa ellen, mint bármely más Premier League ellenféllel szemben. Szám szerint 12 találatot jegyez az Oroszlánok ellen.
  • A United az utolsó 7 mérkõzését  megnyerte az Aston Villa ellen. Valamint egy mérkõzést leszámítva a 7-bõl minimum 3 gólt rúgott a csapat.
  • A Vörös Ördögök eddig 103 bajnoki pontot szereztek a Villa ellen. Egyetlen csapat sem szerzett ennél többet az Oroszlánok ellen.
  • A Villa az Utolsó 37 United elleni találkozójából mindössze 1-et tudott megnyerni, 9 alkalommal játszottak döntetlent és 27-szer pedig vesztesként távoztak a gyeprõl.

 

Egymás elleni eredmények:

 

  • United 4-1 Villa (2014.03.29.)
  • Villa 0-3 United (2013.12.15.)
  • United 3-0 Villa (2013.04.22.)
  • Villa 2-3 United (2012.11.10.)
  • United 4-0 Villa (2012.04.15.)

 

Várható kezdõcsapat: De Gea, Evans, Carrick, Jones, Young, Fellaini, Mata, Valencia, Rooney, Falcao, van Persie

 

Cserék: Lindegaard, McNair, Rafael, Fletcher, Herrera, Wilson, Januzaj

 

A mérkõzés játékvezetõje: Lee Mason

 

A mérkõzést szombaton magyar idõ szerint 15:45-tõl közvetíti a Fanatics TV és a Digi Sport 1

 

Fanatics tipp: 1-3

 

A legeredményesebb játékosok a Foosio.com számításai alapján:

 

Di Maria 95.00 AP

Mata 82.00 AP

Van Persie 81.50 AP

Rooney 71.00 AP

De Gea 63.00 AP

Herrera 56.50 AP

Valencia 42.00 AP

Falcao 38.50 AP

Januzaj 37.00 AP

Smalling 33.00 AP

 

Ha szeretnéd másokkal összemérni a tudásod és értékes nyereményeket nyerni, akkor látogass el a Foosio.com oldalra, ahol álomcsapatodat összeállítva küzdhetsz mások ellen.

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások