Beharangozó: Stoke City - Manchester United

Újév napján sincs megállás Angliában, ugyanis a Premier League 20. fordulójára kerül sor, mely során a Vörös Ördögök a Britanniába látogatnak.


A Stoke City otthonába soha, senki nem ment úgy, hogy biztos három ponttal távozik onnan. A gyõzelemért keményen meg kellett küzdeni és ez most is így lesz. Bár a City játéka elég sokat változott, hiszen már egyáltalán nem olyan erõfocit játszanak, mint tették azt a korábbi években, így sem lesz sétagalopp a csütörtöki találkozó.

 
Mark Hughes rálépett egy útra, ami úgy tûnik, jó irányba visz, csapata ugyanis idén masszív középcsapat képét mutatja, mely ráadásul komoly meglepetésekkel is szolgált már. A Man City, valamint a Tottenham otthonából is elhozta a három pontot, ugyanígy tett a Goodison Parkban is, bár idén az Everton minden, csak nem élcsapat. De Krkic-ék az Arsenalt is le tudták gyõzni hazai közönség elõtt. A Fazekasok december elején látogattak az Old Traffordra, akkor Louis van Gaal gárdája nyerni tudott. A City a nagy hajtásól is jól jött ki eddig, mivel legutóbbi öt mérkõzésébõl hármat megnyert és csak a Chelsea-tõl szenvedett vereséget.
 
 
Akik hiányozhatnak: 
 
Stoke: Sidwell(térd), Moses(comb), Bardsley(vádli - talán bevethetõ), Ireland(térd - talán bevethetõ)
 
United: Fellaini(betegség), Blind(térd), Januzaj(betegség - talán bevethetõ), Di Maria(comb), Herrera(boka - talán bevethetõ), Rojo(talán bevethetõ)
 
 
Egymás elleni mérleg:
 
Örökmérleg: 101 meccs, 42 United siker, 32 döntetlen, 27 Stoke gyõzelem, 155-120-as gólarány a United javára.
 
Premier League-ben: 13 meccs, 11 manchesteri gyõzelem, 1-1 döntetlen és Stoke siker, 31-10-es gólarány a United javára.
 
 
Érdekességek:
 
1983. március 2. óta nem tudott lejátszani a Stoke olyan meccset a Uniteddel, amikor nem kapott gólt.
 
N'Zonzi futotta a legtöbbet a Premier League játékosai közül, jelenleg 214,8 km-nél jár.
 
A United nem jeleskedik idegenben, legutóbbi 11 túrájukból csak kettõt nyertek meg.
 
A manchesteriek - megosztva az Evertonnal - a legtöbb gólt szerezték a tizenhatoson kívülrõl, szám szerint hetet.
 
Rafael Da Silva 150. alkalommal lehet kezdõ a Unitedben.
 
 
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
 
2009-10 Stoke-United 0-2
2010-11 Stoke-United 1-2
2011-12 Stoke-United 1-1
2012-13 Stoke-United 0-2
2013-14 Stoke-United 2-1
 
 
A két csapat bajnoki formája a legutóbbi öt találkozó alapján:
 
Stoke: GY D V GY GY
 
United: GY GY D GY D
 
 
Legjobb góllövõk:
 
Stoke: Diouf 6 gól(5 PL), Walters 6 gól(4 PL), Crouch 5 gól(4 PL), Krkic 3 gól(3 PL)
 
United: van Persie 8 gól(8 PL), Rooney 8 gól(8 PL), Mata 5 gól(5 PL), Di Maria 3 gól(3 PL)
 
 
PL Kanadai táblázat a két csapat legeredményesebbjeivel:
 
Rooney 12 pont (8 gól + 4 gólpassz)
van Persie 10 pont (8 gól + 2 gólpassz)
Di Maria 9 pont (3 gól + 6 gólpassz)
Mata 8 pont (5 gól + 3 gólpassz)
Diouf 7 pont (5 gól + 2 gólpassz)
Walters 6 pont (4 gól + 2 gólpassz)
Crouch 5 pont (4 gól + 1 gólpassz)
Krkic 5 pont (3 gól + 2 gólpassz)
Herrera 5 pont (2 gól + 3 gólpassz)
Falcao 5 pont (2 gól + 3 gólpassz)
Moses 5 pont (1 gól + 4 gólpassz)
 
 
Premier League, 20. forduló
Stoke City(11.) - Manchester United(3.)
Britannia Stadium, 2015.01.01. 13:45
 
Játékvezetõ: Michael Oliver
 
Lehetséges kezdõcsapatok:
 
Stoke: Begovic - Cameron, Muniesa, Shawcross, Pieters - N'Zonzi, Whelan - Arnautovic, Krkic, Diouf - Crouch
 
United: De Gea - Jones, Smalling, Evans - Rafael, Carrick, Rooney, Mata, Young - Falcao, van Persie
 
ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2
 
A találkozót a FanaticsTV-n és a Digisport 1-en ÉLÕben nézhetitek meg!
 
 
A legeredményesebb játékosok a Foosio.com számításai alapján:
 
Rooney 106.00 AP 
Di Maria 97.00 AP
Mata 93.00 AP
Van Persie 88.00 AP
De Gea 71.50 AP
Herrera 56.50 AP
Falcao 51.00 AP
Valencia 48.00 AP
Januzaj 38.00 AP
Smalling 37.50 AP
 
Ha szeretnéd másokkal összemérni a tudásod és értékes nyereményeket nyerni, akkor látogass el a Foosio.com oldalra, ahol álomcsapatodat összeállítva küzdhetsz mások ellen.
 
 
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!