Mata blogja: Felvesszük a harcot
Üdv Mindenkinek. A vasárnapi gyõzelem után minden szép és jó volt. De ezúttal nem volt ez egy könnyû meccs …
Már elõre tudtuk, hogy milyen nehéz mérkõzés vár ránk a Loftus Roadon. Nem vagyok benne biztos, de szerintem ez az egyik legkisebb pálya a bajnokságban. De az a lényeg, hogy keményen küzdöttünk, és nyerni tudtunk.
Jó néhány helyzetet alakítottunk ki a meccs folyamán, és végül sikerült elhoznunk mind a három pontot. Hála Fellaini és James góljainak. A QPR azt játszotta, amire mi elõre felkészültünk. Önmagában veszélyt rejtõ hosszú labdákat íveltek fel a támadó játékosaiknak, de David megint akár egy fal, állta az útjukat.
Azért is nagyon fontos volt a hétvégi gyõzelem, mert a Manchester City kivételével mindenki nyert, a táblázat elején levõ csapatok közül. Még mindig hosszú út áll elõttünk, továbbra is hajtanunk kell, és magas szinten kell teljesítenünk, mert a fõ riválisaink is ugyanezt teszik. A legjobb formában akarunk játszani, ezekben a kulcsfontosságú hetekben.
Most pedig jön az FA-kupa, ez az a versenysorozat, amit nagyon szeretek, de ezt már említettem itt többször is. Talán azért is tetszik, mert rögtön az elsõ évemben itt Angliában, szerencsésen megnyertem ezt, és kellemes emlékeim vannak a Wembley-ben játszott döntõrõl. A negyedosztályban játszó, Cambridge United volt az ellenfél. Úgy gondolom, most sem fogják megkönnyíteni a helyzetünket, csak azért se, mert õk játszanak otthon.
Egy nagy ölelés mindenkinek, és legyen szép hetetek.
Juan
Ui.: Jó volt Ferdinaddal megint találkozni. Igaz a Unitedben csak öt hónapot voltunk csapattársak, de õ mindig is nagyon jól bánt velem. Sok szerencsét Rio!
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló