Beharangozó: Cambridge United - Manchester United

A hétvége ismét a kupaszereplés jegyében telik. A Manchester United ellenfele pedig nem más lesz az FA-kupa 4. fordulójában, mint a Liga 2-ben vitézkedõ Cambridge United.


Nem lenézve a soron következõ ellenfelünket, a Vörös Ördögök számára mégis kedvezõ lehet ez a sorsolás, ugyanis akadt már nehezebb hal is a horogra, mint a Cambridge United. Ettõl függetlenül köztudott, hogy ebben kupasorozatban bármi lehetséges, így nem szabad félválról venni a péntek esti találkozót, amennyiben van Gaal tanítványai ígéretükhöz híven szeretnék elhódítani újra az FA-kupát.

 

Az ellenfél nem teljesen ismeretlen a United számára, ámbár eddigi történetük folyamán csupán két alkalommal találkoztak a felek egymással, a 1991/92-es kiírásban. Akkor Alex Ferguson tanítványai az Old Traffordon sima 3-0-s gyõzelmet arattak, az Abbey Stadionban pedig egy 1-1-es döntetlent játszottak egymással. 

 

Amit a házigazdáinkról tudnunk kell, az annyi, hogy a Cambridge United 1912-ben alapult Abbey United néven. Eredményeiket tekintve viszont közel sem mondható patinás klubnak. 103 éves fennállásuk alatt jelentõsebb sikereket nem igazán tudtak elérni. Otthonuk az Abbey Stadion, 8127 nézõnek ad otthont hétrõl hétre. A csapat beceneve United, vagy rövidebben U's. Vendéglátóink kifejezetten örültek a sorsolás eredményének és már hetekkel ezelõtt lázban égett a város a neves ellenfél miatt. A kis stadionban így biztos, hogy teltház lesz, de minden bizonnyal a stadion körül is nagy lesz a felhajtás, hiszen nem mindennapos esemény lesz ez a város futballszeretõ lakossága számára. A Cambridge erõssége magas játékosaiban rejlik. A United védelme számos beívelésre számíthat, amennyiben hagyják kibontakozni a U's csapatát.

 

Akik hiányozhatnak:

 

Cambridge: Jordan Chiedozie, Johnny Hunt, Matteo Lanzoni, Luke Chadwick (Chadwick játszott a Manchester Unitedben is)

United: Smalling, Evans, Young

 

 

Érdekességek:

 

  • A két csapatot 75 hely választja el egymástól, ha felállítunk egy piramist a ligák között.
  • A Cambridge kétszer jutott el a negyeddöntõig FA-kupában, 1990-ben és 91-ben is.
  • Az FA Kupa 1991/92-es kiírásában történt meg utóljára, hogy a Cambridge top csapatot búcsúztatott, akkori áldozatuk a Coventry City volt. 
  • A hazai csapat kétszer játszott döntõt a Wembley-ben, melyeket meg is nyerte, egyszer az FA Trophyt nyerték meg 4-0-ra a Gosport Borough ellen, valamint volt egy 2-1-es sikerük a Conference Premier Play döntõjében a Gateshead-del szemben.
  • A U's szerezte saját ligájában a legtöbb gólt a második félidõkben, összesen 24 találatot jegyeznek, emellett a legtöbb fejes gól is az õ nevükhöz fûzõdik, ezek száma pedig 14.
  • A Vörös Ördögök 11 alkalommal emelhették magasba az FA-kupát, legutóbb 2004-ben.
  • A Manchester United legutóbbi 40 kupamérkõzésébõl csupán egyszer kapott ki alacsonyabb oszálybeli ellenféltõl. 33 gyõzelem és 6 döntetlen szerepel még a United neve mellett ezeken a találkozókon.

 

Formát tekintve a Manchester United jelenleg 4. helyen áll a Premier League-tabelláján. Legutóbbi 13 mérkõzésébõl csupán egy találkozón szenvedtek vereséget van Gaal tanítványai. A Cambridge pedig a Liga 2. kiírás 12. helyezettje jelen pillanatban. 

 

A két csapat formája a legutóbbi 5 mérkõzésük alapján:

 

Cambridge: V, V, GY, GY, GY - FA-kupában: GY, D, GY, GY

United: D, D, GY, V, GY - FA-kupában: GY

 

Legjobb góllövõk:

 

Cambridge: Ryan Donaldson 6 (FA-kupa 1), Tom Elliott 5 (FA-kupa 0), Ryan Bird 4 (FA-kupa 0), Robbie Simpson 4 (FA-kupa 1), Liam Hughes 3 (FA-kupa 0)

United: Wayne Rooney 8 (FA-kupa 0), Robin van Persie 8 (FA-kupa 0), Juan Mata 5 (FA-kupa 0), Ángel Di Maria 4 (FA-kupa 1), Radamel Falcao 3 (FA-kupa 0)

 

FA-kupa, 4. forduló

Cambridge United - Manchester United

Abbey Stadion, 2015. 01. 23., 20:55 óra

 

Játékvezetõ: Chris Foy

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

 

Cambridge: Dunn, Tait, Nelson, Coulson, Taylor, Hughes, Champion, McGeehan, Donaldson, Elliott, Kaikai

United: Valdes, Shaw, Rojo, McNair, Rafael, Di Maria, Blind, Herrera, Valencia, Wilson, Falcao

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-3

 

A mérkõzést élõben megnézhetitek a Fanatics Tv-n és a Sport 1-en.

 

 

 

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!