Beharangozó: West Ham - Manchester United

A Premier League 24. fordulójában a West Ham United otthonában vár nehéz feladat a Vörös Ördögökre.


Nehéz feladat, mert Sam Allardyce csapata ebben a szezonban remekül áll a tabellán, ráadásul hazai környezetben igen erõsen szerepel, megelõzve többek között a Tottenhamet és a Liverpoolt is. Ráadásul a fejpárbajokban igen erõs a londoni csapat, a Premier League-ben csak a Stoke jobb ebben a játékelemben, az ilyen pedig nem mindig fekszik a manchesterieknek. Ami miatt azonban aggódhatnak a Kalapácsosok, az a csapat formája, ugyanis az utóbbi idõben mintha kicsit elfáradt volna a gárda, hiszen legutóbbi hat bajnokijukból csak a Hull City elleni találkozót nyerte meg.

 

Sõt, sérülés is nehezíti Allardyce dolgát, számos kulcsjátékosára nem számíthat a menedzser vasárnap, miközben Louis van Gaal csak Michael Carrickre nem számíthat.

 

Van Gaal még mindig nem mondott le bajnoki álmairól - ami egyébként díjazandó hozzáállás - ám ehhez az is kell, hogy az eddig idegenben nem éppen megfelelõ mérlegen javítani tudjon csapatával. Ennek érdekében holnap tehet egy lépést, amennyiben sikerül elhoznia a három pontot.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

West Ham: Collins, Reid, Tomkins (mindegyik térdhajlító, de talán bevethetõ állapotban lesznek), Demel (vádli - talán bevethetõ), Kouyate (boka), Jenkinson (vádli), Carroll (boka)

 

United: Carrick (vádli)

 

 

Érdekességek:

 

A Vörös Ördögök a legutóbbi 12 bajnokijukból 11-szer legyõzték a WHU-t.

 

A West Ham jelenleg 17 ponttal szerzett többet, mint egy évvel korábban, pedig csak fele annyi mérkõzést (5) hozott le kapott gól nélkül.

 

Ha a Manchester United legyõzi a hazaiakat, akkor 300. PL-vereségét szenvedi el a West Ham.

 

A WHU szerezte a legtöbb fejesgólt ebben a szezonban, összesen 14-et. Ráadásul szögletek után is remekelnek, hiszen csak a Chelsea szerzett sarokrúgás után több gólt (8), mint a Kalapácsosok (7).

 

David de Geáék legutóbbi hat, idegenbeli bajnokiuk során nem kaptak ki: 3 döntetlen, 3 siker.

 

Wayne Rooney és Robin van Persie is igen eredményes a WHU ellen. Elõbbi a legutóbbi 9 bajnokiján tízszer zörgette meg a Kalapácsosok hálóját, míg a holland a legutóbbi 5 meccsén hat gólt lõtt a londoniaknak.

 

Robin van Persie 100. mérkõzését játszhatja a Unitedben.

 

Adnan Januzaj 50. alkalommal szerepelhet a Vörös Ördögök felnõtt csapatában.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 129 meccs, 61 manchesteri gyõzelem, 26 döntetlen, 42 WHU siker, 240-168-as gólarány a Man United javára.

 

Premier League-mérleg: 37 meccs, 25 United siker, 8 döntetlen, 4 WHU gyõzelem, 81-32-es gólarány a United javára.

 


Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2008-09 WHU-United 0-1
2009-10 WHU-United 0-4
2010-11 WHU-United 2-4
2012-13 WHU-United 2-2
2013-14 WHU-United 0-2

 


A két csapat formája a legutóbbi öt bajnokik alapján:

 

WHU: V D D GY V

 

United: D D V GY GY

 

 

A két csapat legjobb gólszerzõi:

 

WHU: Sakho 10 gól (8 PL), Downing 5 gól (5 PL), Carroll 5 gól (5 PL)

 

United: van Persie 9 gól (9 PL), Rooney 8 gól (8 PL), Mata 6 gól (5 PL)

 


Kanadai táblázat a két csapat legeredményesebbjeivel:

 

Rooney 12 pont (8 gól + 4 gólpassz)
Downing 12 pont (5 gól + 7 gólpassz)
van Persie 11 pont (9 gól + 2 gólpassz)
Sakho 10 pont (8 gól + 2 gólpassz)
Di Maria 9 pont (3 gól + 6 gólpassz)
Mata 8 pont (5 gól + 3 gólpassz)
Falcao 7 pont (4 gól + 3 gólpassz)

E.Valencia 7 pont (3 gól + 4 gólpassz)

 


Premier League, 24. forduló
West Ham United(8.) - Manchester United(3.)
Upton Park, 2015.02.08. 17:15

 

Játékvezetõ: Mark Clattenburg

 

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

 

WHU: Adrián - Demel, Tomkins, Collins, Cresswell - Noble, Song, Nolan - Downing - E.Valencia, Sakho

 

United: De Gea - Valencia, Smalling, Rojo, Shaw - Blind, Fellaini, Rooney - Di Maria - Falcao, van Persie

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Digisport 2-n ÉLÕben nézhetitek!

 


Versenyezz másokkal és nyerd meg a Foosio.com és a ManUtdFanatics.hu közös nyereményjátékának ajándékait!

 


A United legjobbjai a Foosio.com adatai alapján:

 

Rooney 113.50 AP
Di Maria 102.00 AP
Mata 98.00 AP
Van Persie 94.00 AP
De Gea 81.50 AP
Falcao 64.50 AP
Herrera 63.00 AP
Valencia 58.50 AP
Smalling 46.00 AP
Januzaj 43.00 AP


 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!