Mata blogja: A profi foci hazája

Ismét hétfõ, és ez azt is jelenti, hogy egyik kedvencünk, Juan Mata ismét "tollat" ragadott, hogy megossza velünk legfrissebb gondolatait.


Üdv Mindenkinek!

 

Furcsa hét volt az elõzõ számomra, mivel a csapat nem játszott, ezen a héten meg egybõl két mérkõzésünk is lesz, ráadásul mindkét alkalommal az otthontól távol. Elengedhetetlen a jó teljesítmény, mert sikeres hetet szeretnénk zárni.

 

Harmadik helyen állunk a bajnokságban, miután legyõztük a Burnley-t, bár ez a mérkõzés is igazolta, hogy mennyire komolyan kell venni Angliában minden csapatot, attól függetlenül, hogy hol állnak a tabellán. Szerencsére az elsõ félidõben ott volt Chris, aki szerzett két gólt, a másodikban pedig Robin értékesített egy büntetõt.

 

Ezek tudatában a maximális tiszteletet kell megadnunk a Preston csapatának, ha a legjobb 8 közé szeretnénk jutni. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy milyen nagy dolog volna az FA-kupa megnyerése a szurkolóknak, de a klubnak is. Csak lépésrõl-lépésre szabad haladni, ne rohanjunk elõre.

 

 

Kicsit utánanéztem, hogy kik is lesznek az esti ellenfeleink. A Preston alapító tagja volt az Angol Ligának. Õk is azon lesznek, hogy megnyerjék a találkozót, nem számítunk könnyû mérkõzésre a Deepdale stadionban, mely a világ labdarúgásának egyik legrégebbi stadionja. Ám ez a csapat nem csupán a történelembõl él. A harmadosztályban játszanak és jelenleg 4. helyen tanyáznak, a feljutásért küzdenek, valamint ma este pedig egy hatalmas trófeát szeretnének bezsebelni, ami a mi legyõzésünket jelentené számukra.

 

Szombaton pedig a Swansea csapatához látogatunk. Emlékszünk még a fájó vereségre a szezonnyitón. Reméljük sikerül visszavágni és elhozzuk a 3 pontot, amivel biztosan tartanánk a helyezésünket is.

 

Mivel nem játszottunk a héten, így volt egy kis idõ pihenni is. Meccset nézni. Lenyûgözött a német bajnokságban 2015-öt gyengén kezdõ Bayern München teljesítménye, mely jelzi, hogy beindul a gépezet. Valamint egy nagyon izgalmas mérkõzést játszott a Leverkusen a Wolfsburggal, mely találkozó 4-5-re végzõdött. A Real Madrid is nyerni tudott a múltkori zakó után. Ilyenkor ez a legjobb orvosság, a gyõzelem. Rendbe teszi a játékosok lelkét. A Barca is megmutatta rendkívüli támadóerejét. Úgy látszik Messi ismét formában van. Az Atletico pedig idegenben kikapott egy rendkíül jól szervezett Celta Vigo ellen. A Valencia is gyõzni tudott, ezért azt gondolom, hogy hazámban a Bajnokok Ligáját érõ helyekért nagyon izgalmas küzdelem fog kialakulni.

 

Mikor ezt olvassátok már az NBA All Star mérkõzésnek is vége lesz. Öröm volt nézni a találkozót, fantasztikusak ezek a srácok. Csak gratulálni tudok ezeknek az embereknek, akik ilyen impozáns karriert tudtak befutni.

 

Legyen szép hetetek! Ölel mindenkit:

Juan

 

UI.: Az elmúlt szombaton volt a Nemzetközi Gyermekrák Világnapja. Minden egyes embernek szeretném küldeni legjobb kívánságaimat, akik ezzel a kórral küzdenek.


juanmata8.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!