A hangadó: Bereczky Attila

A Nemzeti Sport munkatársa exkluzív interjút adott a ManUtdFanatics.hu rovatának, amelyben híres magyar emberekkel beszélgetünk és esélyt latolgatunk a Manchester United aktuális mérkõzése elõtt.


Még szinte "ki sem hevertük" a Tottenham Hotspur elleni parádés elsõ félidõt, amelynek köszönhetõen imádott klubunk begyûjtötte a három bajnoki pontot, de máris itt a következõ, az év egyik legjobban várt rangadója: a Liverpool-Manchester United. Ezúttal Bereczky Attila, a Nemzeti Sport újságírója és a DVSC kézilabda csapatának kommunikációs vezetõje tisztelte meg honlapunkat, és válaszolt kérdéseinkre.

 

"Több mint negyed százada vagyok újságíró, a Sportplusznál kezdtem dolgozni, aztán Debrecenbe kerültem, ide nõsültem, a kézilabdázó Nyilas Tünde a feleségem. Van egy 18 éves fiam, aki a DVSC U18-as csapatában játszik. 2001 óta dolgozom a Nemzeti Sportnál, ahol kézilabda–szakíró voltam a szerkesztõségben, 2008–tól pedig Hajdú-Bihar megye vezetõ-tudósítója vagyok a lapnak. Sokat jártam külföldre Bajnokok Ligája meccsekre is, számos komoly európai stadionba sikerült már eljutnom, azóta töretlen a futball iránti szeretet" – mutatkozott be olvasóinknak a tapasztalt sportújságíró.

 


Elmesélte azt is, ismer olyan Manchester United fanatikust, aki képes a debreceni kollégiumából hazautazni Berettyóújfalura, hogy megnézhesse a United aktuális meccsét. Másnap pedig ötkor felkelni és visszamenni az iskolába. Csupán azért, mert van olyan mérkõzés, amit látni kell. Szeretné, ha több ilyen ember lenne, és a szurkolók többsége nem kényelmesedne el a TV elõtt. Kedveli a jó értelemben vett bolondokat, akik ennyire tudnak lelkesedni valamiért. 

 

 

Mióta kezdte el követni, valamint mi a véleménye a Premier League-rõl?


Bereczky Attila: Amikor ifjabb voltam, csak híreket kaptunk róla, képet nagyon keveset. A hetvenes, nyolcvanas években nagyon jól ment az angol csapatoknak, fõleg a Liverpool jeleskedett.


Nagyon sokat tudtam meg az angol bajnokságról a legendás Nick Hornby Fociláz címû könyvébõl, ami bár Arsenal szemszögbõl van megírva, de remekül ölel fel és fogalmaz meg egy korszakot, mit is jelent a középosztálynak a labdarúgás Angliában. Feltétlen ajánlom a Manchester United drukkereknek. Azt tartják, hogy Európa legerõsebb bajnoksága volt az angol. Úgy tûnik, ezt a szerepet átvette a Bundesliga, hiszen világbajnok lett Németország, ahol a harmadosztályban is 15–20 ezer nézõ van átlagosan. Én az olaszt szeretem, de egyértelmûen a másik legérdekesebb bajnokság a szigetországiaké. Az idei kupaszereplést most sokan vetik a szemükre, mert már egyetlen csapat sem képviseli az országukat. Itáliai mondjuk három is van, ezzel szemben a Premier League jóval erõsebb pontvadászat, mint a Serie A. Tipikusan az a bajnokság, ahol bárki legyõzhet bárkit. Emellett hatalmas erényük, amibõl a topcsapatok kilógnak: egy élvonalbeli középmezõnyben tanyázó gárdába bármikor beépíthetõ akár egy harmadosztályból érkezõ játékos is, mert az alapok ugyanazok. Például a Hull City-be nyugodtan be lehet rakni egy harmadik ligából igazolt ügyes jobb bekket, mert fizikailag ugyanazt tudja, mint az elsõ ligás. Ilyen futball felépítmény nincs sehol a világon, s ez garancia arra, hogy az angol labdarúgás mindig meg tud újulni, még ha most kisebb hullámvölggyel küszködnek. Többek között a Manchester United hullámvölgye miatt szerepelnek így az angol csapatok. Amennyiben elindulhattak volna a BL-ben, biztos vagyok benne, még mindig talpon lennének. 

 

 

Mi jut eszébe, ha egy LiverpoolUnited derbirõl hall vagy olvas?


Bereczky Attila: Ha egy Premier League–meccsre kimehetnék, akkor ez lenne az. S éppen az Anfield Roadon nézném meg, mert nagyon tetszett az Anfield hangulata, amikor ott jártunk a Lokival. Megvan a hagyomány, mégis modern. Persze az Old Trafford is nagyon klassz stadion, de ott még sajnos nem voltam. Engem ez a párharc vonz a legjobban. Megkérdeztem mind a két oldalról szurkolókat, és elmondásuk szerint a városi derbik után (Liverpool–Everton és a United–City) ez az év második legfontosabb meccse. Gyakorlatilag félórás autózás, vagy egy elõvárosi vonatozás során el lehet jutni egyik helyrõl a másikra. Nemcsak az angol, hanem az európai labdarúgás két legendás csapata csap itt össze. Kevés olyan párosítás van, ahol mindkettõ nyert Bajnokok Ligáját. Mindezt a húszas évei elején járó generáció is láthatta, ahogy a liverpooliak a Milan ellen hozták vissza 0–3-ról a 2005-ös döntõt, míg a United a Chelsea–vel szemben aratott sikert a moszkvai fináléban. Nyugodtan nevezhetjük klasszikusnak ezt a párharcot. 

 

 

 

 

Louis van Gaal a hét folyamán jelentette be, ez lesz az utolsó klubja menedzserként. Mit gondol az eddigi teljesítményérõl, amit a Manchester United kispadján láthattunk tõle?

 

Bereczky Attila: Érdekes, szerintem kicsit lenyugodott. Az Ajax edzõjeként nagyon megosztó személyiségként került be fõleg a magyar köztudatba. Kisebb problémák akadtak, amikor az amszterdamiak 1995–ben a Fradival sorsolták egy BL-csoportba. Némileg jogosan, némileg felfújtan haragudtak a magyar szurkolókra, és Van Gaal is benne volt ebben. Abszolút érett edzõ lett. Talán szerencséje van, mert a Unitednél olyan örökséget kellett átvennie Sir Alextõl, ami baromi nehéz teher. Moyes bele is bukott. Nem kizárt, a holland tréner szintén ugyanerre a sorsra jutott volna, ha közvetlenül õ veszi át az irányítást. Nagyon sokat segített számára David Moyes tavalyi szerencsétlen éve a Vörös Ördögökkel, ami szerintem belefért. Bõven kell pár rosszabb év egy klubnak, viszont ha kétszer egymás után sincs meg a BL-hely, azért az kellemetlenül érintené az együttes büdzséjét. 


Egyébként két lehetõség áll fent, ha marad: vagy 2–3 évig szolgálja még a klubot, vagy Fergusonhoz hasonlóan innen megy nyugdíjba. Legalábbis így tervezheti, szerintem.

 

 

Mennyi esély van rá, hogy Louis van Gaal trófeákat nyer majd a Uniteddel?


Bereczky Attila: Ha tényleg innen megy nyugdíjba, biztosan. Három éven belül bajnokok lesznek. A Bajnokok Ligája jelenleg iszonyúan nehéz, mert tíz kiemelkedõ csapat van Európában.  Személy szerint spanyol, valamint a Bayern (München - a szerk.) külön harcának érzem a sorozatot. Kicsit ezért sem szeretem az európai top focit, mert a Bayern tönkreteszi a Dortmundot, a Real Madrid a kispadra vesz olyan kapust, akit a BL-csoportkörében szereplõ egyesületek tárt karokkal várnának.


Jobban tudom kedvelni azt a Unitedet, aki nem vesz meg mindenkit mindenáron, hanem próbál építkezni. Ezt a korszakot most végig lehet nézni. Számomra ez szimpatikusabb, mint amikor valaki rúg három gólt –kis túlzással- egy komolyabb bajnokságban, majd rögtön lecsapnak rá. Shinji Kagawát tök feleslegesen vették meg anno. Rossz volt a játékosnak, sokba volt a klubnak. Inkább most látom a tudatosságot, bár nagyon nagy a verseny és nem bántásból, de sokkal nagyobb tételre csinálják akár Madridban, Münchenben vagy éppen Barcelonában. 


Mindent összevetve biztosan nyer valamit, és szurkolok is neki, mert szükség van egy jó Manchester Unitedre. 

 

 


Mi lehet az oka annak, hogy a nagy nyári igazolások, mint Angel Di Maria vagy Radamel Falcao eddig nem igazán váltak be?


Bereczky Attila: Megvették Falcaót, aki elõtte rengeteget hagyott ki sérülés miatt. Pedig rendkívül veszélyes és gólerõs futballistáról van szó. Di Maria pedig olyan közegbõl érkezett, ami nem feltétlenül kompatibilis a Premier League iramával, ütközés számával, bár jó néhányan bizonyították már az ellenkezõjét. A hírek szerint Radiola Nainggolan iránt érdeklõdnek a manchesteriek, akivel nagyon jól járnának, de bízom benne, hogy marad Rómában. Bár amennyit kínáltok érte, annyiért el kell adni. A szurkolóknak neveket, és persze gólokat kell hozni a pályára.

 

Sokszor bevillan, és láttam is élõben azt a 2006-os világbajnokság utáni Real Madridot, ahol volt nyolc csatár, és megvették Cannavarót, mert õ majd egyedül megoldja hátul. Nem is jutottak semmire. Azt gondolom, egy Nainggolan típusú játékos elférne a hátsó alakzatban, mert legendás belsõ védõitek voltak a Ferguson korszakban, akik fölött egyszerûen eljárt az idõ. Arról nem szoktak cikkezni, miért kell jó védõket igazolni, mert legtöbbször a támadókat veszik górcsõ alá.

 

 

 

 

Néhány hete vált hivatalossá, hogy Steven Gerrard a szezon végén távozik az Anfield Roadról. A hiányát megérezheti a Liverpool?


Bereczky Attila: Kvázi elküldték. Igazából olyan kicsengése volt, mintha már nem lenne rá szükségük, amit akkor nem is értettem. Jóval gyengébben szerepeltek, amikor épp láttam egy FA-kupa meccsüket, ahol alacsonyabb osztályú csapat ellen esélyük sem lett volna Gerrard nélkül továbbjutniuk (Wimbledon 1–2 L'pool, Gólszerzõk: Akinfenwa, illetve Gerrard (2) – a szerk.). Úgy láttam, nélküle nagyon hosszú kútba kerülhetnek.


Ha ezt vesszük figyelembe, szurkolok Rooney-nak,- aki bár nem az Old Traffordon kezdte a karrierjét -, hogy egyszer ott hagyja abba a pályafutását. Ezekre az ikonokra szükség van, tehát Gerrarddal bátran megcsinálhatta volna azt a Pool, amit a Roma Tottival. Ha csak egy félidõre is, de maga a jelenléte, az egyénisége sokat segíthet számukra. Azóta összeszedték magukat, fõleg a Premier League-ben, de a BL és az EL kiesésüket továbbra sem értem. Óriási veszteség lesz az elvesztése, ahogy a Unitednek is az lenne, ha Rooney elmenne néhány év múlva. Mind a csapatot, mind a szurkolókat megviselné. Az ikonokat becsülni, és példaként kell mutogatni a fiatalabb gyerekeknek. Nyílván való, hogy Wayne Rooney sem a pénzért futballozik már, mégis látszik az arcán, ahogy megfeszül a klubjáért. 

 

 

A Liverpool legutóbbi öt hazai bajnokijából négyet megnyert, egy alkalommal pedig döntetlent játszott. Ezzel szemben a United szezonbeli 14 idegenbeli mérkõzésébõl csupán négy alkalommal gyûjtötte be a három pontot. Mennyire jelenthet ez nagy elõnyt Sterlingékre, vagy hátrányt De Geáékra nézve?


Bereczky Attila: A statisztika sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Továbbá minden sorozat megszakad egyszer. Nézzünk is egy másikat: a Liverpool 13 találkozó óta veretlen a Premier League-ben. Kitõl kapott ki legutóbb? Én úgy emlékszem, a Manchester United nevû csapattól 3–0-ra. Azt mondom, a hazai pálya mindenképpen elõny. Nagyon jó meccset várok, mert a döntetlen egyiküknek sem jó.


Azt számolgattam, a United akár még bajnok is lehet, ha a Chelsea kis gödröcskéjébõl hullámvölgy lesz. A jövõ évi BL-indulás szempontjából mindkét gárdának létkérdés ez a derbi. A Pool már nem tud bajnok lenni. A Vörös Ördögök számára a gyõzelem hatalmas lökést adhat, mert aki az Anfield Roadon nyerni tud, bárhol nyerni tud. A rossz idegenbeli statisztika pedig megfordulhat. Szerintem egy ilyen meccset könnyebb megnyerni idegenben, mint egy középcsapat ellen. 

 

 

Brendan Rogers legénységének, vagy Louis van Gaal tanítványainak van nagyobb esélye odakerülni a legjobb négy közé a szezon végén?


Bereczky Attila: A United a top háromban végez. Ezzel már elárultam azt is, mi lenne, ha csak a negyedik helyért folyna a küzdelem a két együttes között. Amennyiben a manchesteriek kikapnak a hétvégén, akkor is õk az esélyesebbek a végelszámolásnál. Ugyan most már jól szerepel a Liverpool, de nagyon instabilnak érzem õket.

 

 

Milyen mérkõzésre számít?


Bereczky Attila: Nagyon õszinte találkozót várok, ahol sok helyzet és jó futball lesz. Úgy érzem, nyerhet a United, mert talán eljött az a pillanat, amikor a bajnoki címhez is közelebb kerülhetnek. Van Gaal hatalmas motivátor, aki roppant nagy önbizalmat adhat a játékosainak. Az dönthet, a klasszisok közül melyik oldalon tudnak többen jól játszani, valamint melyikük hibázik kevesebbet. Van Persie sérülés miatt nem bevethetõ, ami nagy veszteség. De mindkét alakulat jó néhány nyerõ embert tudhat a magáénak. Az az érzésem, nem az El Classico lesz a vasárnap legjobb meccse, hanem a Cesena-Roma… (Nevet) Nem, csak vicceltem, természetesen a Liverpool-United. Nem nézek meg minden Premier League-mérkõzést, de ezt nem hagyom ki, sõt ez az a kategória, amit várok is. 

 

 

Tippelje meg a végeredményt!


Bereczky Attila: 3–2-re gyõz a Manchester United. 

 

 

A ManUtdFanatics.hu hatalmas köszönettel tartozik Bereczky Attilának az interjúért!


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!