Mata blogja: Gyõzelemmel búcsúznánk az Old Traffordon
A Manchester United spanyol középpályása, Juan Mata ahogy eddig is, úgy ezt a hetet is blogjának megírásával indította...
Üdv Mindenkinek!
Ragyogó tavaszi hétvégén vagyunk túl. Minden remekül alakult számunkra. Szombaton gyõztünk a Selhurst Parkban, majd a vasárnapi találkozóknak köszönhetõen ez a 3 pont azt jelenti, hogy gyakorlatilag elértük a minimális célkitûzésünket, a csapat kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája következõ szezonjára. A 4. hely azt jelenti számunkra, hogy már a selejtezõ folyamán be kell kapcsolódnunk a küzdelembe. Megpróbáljuk ezt elkerülni és magasabb helyen végezni. Sajnos ez már nem csupán tõlünk függ, de amit tudunk mi megteszünk ennek érdekében.
Nagyon kemény mérkõzésen vagyunk túl, mert a Crystal Palace derekasan küzdött és megnehezítette a dolgunkat. Jobban játszottunk az elsõ félidõben és értékesítettem egy büntetõt, aminek nagyon örültem. Azonban a gól után megélénkült a hazai csapat és rengeteg helyzetet dolgozott ki, hogy egyenlítsenek. Az egyenlítés meg mégjobban meghozta a kedvüket. David csodálatos volt, mint mindig és Fellaini fejese feltette az i-re a pontot.
Ezzel a gyõzelemmel véget vetettünk az elmúlt három mérkõzéses rossz sorozatunknak és önbizalmat nyertünk az Arsenal elleni találkozóra is. Ez lesz a szezonban az utolsó mérkõzésünk az Old Traffordon. Az Ágyúsok ma este játszanak, de ennek a meccsnek az eredményétõl függetlenül mindent meg kell tennünk ellenük. A szurkolók megérdemlik, hogy gyõzelemmel búcsúzzunk tõlük a következõ szezonig. Ez a minimum amivel tartozunk nekik, mert végig mellettünk voltak. Akkor is mikor jól ment minden és a nehéz idõszakokban is, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik. Két hét múlva pedig a bajnokság utolsó találkozóit rendezik, ahol a Hull Cityhez látogatunk, ahol szintén megpróbálunk gyõzni.
Az elmúlt hét eseményei közé tartozott Memphis Depay leigazolása. Õ egy nagyon fiatal és remek játékos. Ezt számtalanszor megmutatta hazája bajnokságában. Nagyon várjuk már, hogy megérkezzen és mindenben segíteni fogunk neki, hogy hamar beilleszkedjen. Addig is pedig a következõ két mérkõzésre koncentrálunk.
Mára befejezem. Hálásan köszönöm a rengeteg üzenetet amit tõletek kapok. Nagyszerûek vagytok.
Ölel mindenkit,
Juan
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló