Van Gaal: Volt stadion, ahol a WC-n volt csak helyem
Louis van Gaal elmondása szerint néhány Premier League klubnál olyan pocsék körülmények uralkodnak, hogy, ha mérkõzés elõtt leakart ülni, arra csak az öltözõ WC-jében volt lehetõsége.
A Manchester United menedzsere a MUTV-nek nyilatkozva elmondta, elsõ angliai évében a börtönökhöz hasonló körülmények sokkolták bizonyos stadionokban.
Ráadásul Van Gaallal még az is elõfordult, hogy a mérkõzések elõtti felkészülését a WC-n ülve kellett megtennie - na nem azért, mert hívta kötelessége, sokkal inkább mert máshol már nem maradt hely az öltözõben.
"Vannak pozitív tapasztalataim, és vannak negatív tapasztalataim is. Kezdjük a negatív dolgokkal. A körülmények ahhoz, hogy a játékosok átöltözzenek, hogy felvegyék a csapatuk mezét, a legtöbb stadionban nem megfelelõek" - kezdte.
"És ugyanez igaz a menedzser helyére is, gyakran ugyanis a WC-n volt már csak hely, hogy leüljek. De nem azért ültem ott, hogy elvégezzem a dolgomat, hanem mert nem volt máshol ülõhelyem. Ez számomra eléggé meglepõ volt."

Van Gaal ezzel szemben sokkal inkább lenyûgözve beszélt a szurkolók odaadó magatartásáról.
"Hihetetlen, ahogy az emberek a futballal karöltve élik a mindennapjaikat, ez tölti ki minden gondolatukat, én pedig ezt is vártam" - tette hozzá.
"Szerintem ez az a dolog, amiért fantasztikus Angliában dolgozni. Együtt kelnek, és együtt fekszenek az emberek a futballal. Ez nincs így Németországban. Spanyolországban egy kicsit jobban, de itt ez hihetetlen méreteket ölt. Ezt fantasztikus látni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |