Blind szerint esélyesek jövõre a bajnoki címre
A Manchester United középpályása, Daley Blind szerint a következõ szezonban jó eséllyel pályázhatnak a Premier League bajnoki címére.
A manchesteriek negyedik helyen végeztek Louis van Gaal elsõ menedzseri szezonjában, 17 ponttal lemaradva a Chelsea, kilenccel pedig a Manchester City mögött, ám Blind hiszi, hogy képesek lehetnek csökkenteni ezt a különbséget.
"Szerintem nem vagyunk messze tõlük. Ha megnézzük a szezon végét, akkor jól teljesítettünk, és rengeteg pontot szereztünk, még ha az utolsó fordulók mérkõzései nehezek is voltak. Azonban úgy gondolom, hogy jövõre már jó eséllyel pályázhatunk az aranyérem megszerzésére" - kezdte a holland középpályás.
"Ha csak a topcsapatok elleni mérkõzéseinket tekintjük, elmondható, hogy sok pontot tudtunk szerezni, egy olyan klubnak, mint a Manchester United pedig mindig a bajnoki címet kell célul kitûzni. Jövõre pontosan ezért fogunk harcolni."
A Manchester United szezonját összefoglaló DVD-n látható interjúban Blind pozitívan beszélt a csapaton belüli szellemiségrõl.
"Az év során számos alkalommal egészen az utolsó pillanatig kitartottunk és harcoltunk, aminek sokszor az lett az eredménye, hogy pontot, vagy pontokat tudtunk szerezni" - tette hozzá.
"Ez a keretünket alkotó játékosokból fakad, az öltözõnk pedig remek, mindenki nagyon jól kijön a másikkal. Egymásért akarunk harcolni, a pályán és azon kívül is, és ebbõl eredeztethetõ a jó csapatszellem."

Blind úgy került az Old Traffordra, hogy elõtte a holland válogatottban Louis van Gaal keze alatt játszott a világbajnokságon, elsõ Premier League-ben töltött szezonjával pedig összességében elégedett.
"Ez egy más bajnokság a hollandhoz képest. A mérkõzések irama sokkal gyorsabb, de szerintem ehhez jól sikerült alkalmazkodnom."
A 25 éves játékos emellett nagyon élvezi, hogy Louis van Gaal - aki már apját is edzette az Ajaxnál - irányítása alatt játszhat.
"Rengeteget tanultam tõle, és nagyon boldog vagyok, hogy ennyire bízik bennem és ehhez a fantasztikus klubhoz hozott."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |