Ferdinand hosszú karriert tervez

A válogatott védõ 40 éves koráig is elképzelhetõnek tartja, hogy topformában teljesítsen.


 

A most 32 éves játékos a korábbi években többször is sérülésekkel küzdött, de ebben az idényben minden sorozatot egybevetve már 18 alkalommal lépett pályára.

 

Ferdinand élvezi a játékot, a Vörös Ördögök pedig vasárnap még mindig veretlenül léphetnek pályára a Spurs otthonában.

 

Az angol válogatott kapitánya azt sem tagadta, hogy leginkább annak örül, hogy sérülések nélkül megúszta eddig az idei szezont, szeretné ha ez még sok éven át így lenne.

 

 

 

 

„Újra fel vagyok pörögve, sokáig pályán akarok még lenni” -mondta a News of the World-nek Ferdinand.

 

„Szeretném 39 vagy 40 éves koromig folytatni. Nem akarom még befejezni. Úgy gondolom ha egy kis extra idõt töltök edzésekkel, akkor menni is fog ez. Szeretném annyival meghosszabbítani a pályámat, amennyivel az csak lehetséges.”

 

„A kritikus pont számomra az volt, hogy sérülés nélkül ússzam meg a mostani meccseket.”

 

„Amikor kemény összecsapások követik egymást háromnaponta az egész karriered során megterhelõ. Azok után amin én mentem keresztül, nagyon boldog vagyok hogy jó állapotban maradtam.”

 

„Úgy érzem jól vagyok és ez boldoggá tesz. Élvezem a szerepemet. Elértem a megfelelõ szintet és jó teljesítményt tudok nyújtani folyamatosan.”

 

„Teljesen fájdalommentesen tudom tenni a dolgom, nagyon élvezem a labdarúgást.”

 

Hosszú ideje beszédtéma már az Arsenal 2004-es veretlen bajnoki címe és sokszor felteszik a kérdést, képes lehet-e a United megismételni ezt a rekordot?

 

„Meg akarom nyerni a Premier League-et, a Bajnokok Ligáját és az FA kupát is. Ha nem veretlenül, engem az sem fog zavarni” -jegyezte meg.

 

„Az sokkal jobban zavarna, ha veretlenek maradnánk, de lemaradnánk a bajnoki címrõl.”

 

„Egyedül trófea az ami fontos. Az emberek mondhatják, hogy egyik csapat erõs vagy a másik csapat szép focit játszik, de csak az a fontos amit megnyersz.”

 

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!