Rooney és Rio is készen áll a Rangers ellen

Ha az angolok vérében benne van a skótok elleni harc, akkor Wayne Rooney és Rio Ferdinand visszatérésével csak nyerhet a Manchester United a holnapi Rangers elleni meccsen.


A két angol válogatott játékos vélhetõleg pályára lép a skót bajnokcsapat ellen, annak ellenére is, hogy mindketten kihagyták a Vörös Ördögök hétvégi Everton elleni bajnokiját. Rooney hiánya már szót sem érdemel, annyit foglalkozott vele a sajtó, míg Rio Ferdinand erõnléti állapota miatt nem kapott szerepet Liverpoolban, azonban most úgy tûnik, nagy összegben lehet arra fogadni, hogy a Bajnokok Ligájában lép pályára elõször a szezonban, mint ahogy Wayne Rooney bevetése is biztosnak tûnik.

 

 

 

 

"Nincsenek kétségeim Wayne Rooneyval kapcsolatban. A szombaton elmondott okok miatt hagytam ki az Everton ellen" - mondta hétfõn délutáni sajtótájékoztatóján Sir Alex Ferguson.

 

"Elmondtam a riporternek, hogy miért maradt ki a csapatból. Nem akartam kitenni az elkerülhetetlennek a Goodison Parkban. Ebbõl a csapat is profitált. Jól cselekedtem."

 

"Rio Ferdinand remek edzésmunkát végzett az elmúlt hetekben, nagyon eltökélt, hogy újra játszhasson, mi ezt pedig  örömmel fogadjuk. Új sérültekrõl szerencsére nem tudok és nem is kell beszámolnom. Mindenki egészséges Michael Carrick kivételével, aki achilles sérülésébõl lábadozik jelenleg."

 

A United valószínûleg nem szívesen emlékszik a számukra az európai kupaporond végét jelentõ idõszakra a tavalyi szezonból, ugyanis még mindig mélyen érint minden manchesteri érzelmût, legyen szó játékosról vagy szurkolóról, a Bayern München elleni kiesés, amikor is a bajorok idegenben lõtt több góljának köszönhetõen kellett búcsúzniuk a negyeddöntõben. Azonban Sir Alex Ferguson visszautasította, hogy csapata a tavalyi bukástól még eltökéltebb lenne, hogy az idei szezonban a csúcsra érjenek.

 

"Mi minden szezonban a döntõbe jutást tûzzük ki célul. Az elõzõ évünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ez nem kérdés. Hihetetlen összecsapás volt a Bayern München elleni, de ezt már magunk mögött hagytuk. Szinte teljesen ugyanazzal a csapattal vághatok neki ennek az idénynek, de remélhetõleg kicsit tapasztaltabbak lettünk a múlt emlékei által."

 

Wayne Rooney Sir Alex Ferguson egyik legtapasztalabb játékosa, ami az európai kupaporondot illeti, miután már hetedik idényét kezdheti meg a Bajnokok Ligájában. Hat éve mesterhármassal tette le névjegyét a Fenerbahce ellen a nyitófordulóban és menedzsere szeretné, ha az egykori Everton játékos csillaga ismét felragyogna és ott folytatná, ahol a múlt héten Anglia színeiben Svájc ellen abbahagyta.

 

"Szerintem az angol válogaottban nyújtott teljesítménye és a gólja jót tett neki" - tette hozzá.

 

"Õ egy nagyon különleges játékos és holnap is a tõle megszokott kimagasló teljesítményt várjuk. Nem tudom, mennyire hat rá inspirálólag az, hogy az európai hadszintéren játszhat, de az biztos, hogy már izgatottan várja a mérkõzést."

 

"Azt hiszem minden játékosunk izgatott már a Bajnokok Ligája kezdetét illetõen, hiszen nagyszerû lehetõség elõtt állnak. Mindenki tudja, a klub milyen sikereket ért már el a sorozatban és a BL milyen fantasztikus estéket varázsolt az Old Traffordra. A hazai mérlegünk igazán irigylésre méltó az elmúlt évek során, remélem ez folytatódik. A csoportunk másik mérkõzése, ahol a Valencia a Bursasporral találkozik, nagyon kemény lesz, úgyhogy remélem sikerül jó rajtot vennünk."

 

"Nem lesz könnyû, annyi bizonyos. Ha megnézzük a Rangers elõzõ szezonbeli idegenbeli mérlegét a Bajnokok Ligájában, akkor láthatjuk, hogy nagyon jó eredményeket értek el. Például döntetlent harcoltak ki a Stuttgartnál és csak 1-0-ra kaptak ki a Sevillától."

 

"Szerintem erre az évre csak fejlõdtek, miután olyan játékosok érkeztek a klubhoz, mint Vladimir Weiss (kölcsönben a Manchester Citytõl) és mivel olyan menedzser irányítja õket, mint Walter Smith, azt hiszem nem lesz erõnléti problémájuk."

 

"Természetesen számos olyan csapattal néztük már farkaszszemet az elmúlt években, akik saját elképzeléssel érkeztek az Old Traffordra, de ehhez nekünk is volt egy-két szavunk. Holnap is hasonlóképpen lesz."


sss

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!