Válogatottak: Argentína kiütéssel a döntõben
A végéhez közeledik a Copa America sorozat, melynek elõdöntõjében a United két argentin csillaga, Marcos Rojo és Angel Di Maria is betalált Paraguay kapujába, csapatuk pedig kiütéses gyõzelmet aratott.
Ma hajnalban Argentína 6-1 arányban legyõzte a brazilokat kiejtõ Paraguay csapatát és ezzel bejutottak a Copa America döntõjébe, ahol a házigazda Chile lesz az ellenfelük. Di Maria és Rojo is kezdõként léptek pályára és végigjátszották a mérkõzést. A védõ igaz már a 12. percben begyûjtött egy sárga lapot, majd 3 perc múlva megszerezte a vezetést hazája számára. Messi szabadrúgása érkezett a kapu elé, melyet Marcos kis szerencsével ugyan, de át tudott venni, majd a kapuba vágta a labdát.

Az argentinok nem is elégedtek meg ennyivel, támadásban maradtak, majd a 27. percben egy saját térfelükrõl indított támadásnál a jobbszélrõl Messi kapta a labdát, kiugratás és az érkezõ Pastore jóvoltából már 2-0 volt az eredmény. Paraguay ugyan még az elsõ félidõ végén szépített, ám a második játékrészben az argentinok üzenetet küldve Chile csapatának megmutatták, hogy meg akarják nyerni a sorozatot.

A 2. félidõ elején a United rekordigazolása is megmutatta, hogy sem játszani, sem gólt lõni nem felejtett el és már a 47. percben gólt szerzett, tovább növelve csapata elõnyét. Pastore ugratta ki Angelt, aki kihasználva gyorsaságát lecsapott a labdára és gólra váltotta a helyzetet. Második találata is jött hamar. Egy argentin akció végén a paraguayi kapus még hárítani tudott, ám pont az érkezõ Di Maria elé tudta csak kiütni a labdát. Az 53. percben így már 4-1 volt az elõny. 4 perccel késõbb Di Maria a mesterhármashoz is közel volt, de kapáslövését Justo Villar kapus bravúrral menteni tudta.

A 80. és 83. percben pedig Argentína megadta a kegyelemdöfést is Paraguaynak. Elõbb Agüero (Di Maria adta a gólpasszt), majd a Uniteddel a nyár folyamán többször szóba hozott Gonzalo Higuain is betalált, így kialakítva a 6-1-es végeredményt.
A Copa America döntõjét 2015.07.04-én rendezik este 22:00 kezdettel, ahol az Argentína ellenfele Chile lesz. A mérkõzést követõen pedig Rojo és Di Maria is csatlakozik hamarosan a Vörös Ördögökhöz.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |