Gary Neville: Jó helyzetben a United
Gary Neville szerint a Manchester United sokkal jobb helyzetben kezdheti a szezont, mint egy évvel ezelõtt.
Miután Louis van Gaal és játékosai már egy évet töltöttek együtt, Neville úgy érzi, hogy egykori csapatánál minden a helyén van a 2015/16-os szezon kezdetéhez.
"Az elõzõ idényben a United az elsõ öt mérkõzésébõl csak egyet tudott megnyerni, és idõbe telt míg a játékosok hozzászoktak Van Gaal módszereihez, de most nincsenek ilyen kifogások" – mondta Neville.
"Louis van Gaal egy évet töltött el a csapatnál, ez idõ alatt beilleszkedett, és a játékosok pedig sokkal jobban ismerik õt" – fûzte hozzá a Sky Sports tudósítója.
"Azt hiszem fennáll annak a veszélye, amennyiben öt vagy hat új játékost igazol a csapat, akkor hogyan alkalmazkodnak, de ezt még nem tudhatjuk biztosra."

"Azok a játékosok fognak idén könnyebben alkalmazkodni, akik már egy éve együtt dolgoznak, és egy jóval zökkenõmentesebb rajtra lehetne számítani."
"Az elsõ néhány hét leforgása alatt a United odahaza szembeszáll a Tottenhammel, és a Liverpoollal is, így mindhárom csapatnak alkalma lesz egy jó rajtot venni a szezon korai szakaszában."
"Ami a Liverpoolt illeti, minden alkalommal egy nagyszerû mérkõzésre számíthatnak" – tette hozzá Neville. "De két szempont alapján kell ezekre a meccsekre tekinteni. Egyrészt leteheted a névjegyedet, ahogyan teljesítesz a rangadókon, másrészt pedig nagymértékben növelheted az önbizalmad."
"Könnyen úgy látszik, hogy a pohár félig tele van, de azt hiszem a Tottenham, a Liverpool, és a United is készülni fog ezekre a meccsekre, és a srácok úgy gondolhatják, hogy ez egy nagyszerû módja a bizalom szerzésnek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |