Van Persie útban Törökországba
A Sky Sports információi szerint vasárnap este pontot tehet a Fenerbahce Robin van Persie szerzõdtetésének végére.
A török klub részérõl csütörtökön érkezett a bejelentés, hogy tárgyalásokat folytatnak a Manchester Uniteddel Robin van Persie szerzõdtetésének okán. A mai napon pedig a holland a hírek szerint megérkezik Törökországba, hogy véglegesítsék a transzfert.

"Korábban már említettük, hogy tárgyalásokat folytatunk a támadóval és annak klubjával. Ma pedig ezért érkezik meg hozzánk, hogy pontot tegyünk az ügy végére" - olvasható a klub hivatalos honlapján.
A Fenerbahce részérõl megerõsítették, hogy az átigazolás hamarosan létrejöhet, ám pénteki sajtótájékoztatóján Louis van Gaal még nem volt hajlandó nyilatkozni az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Arra a kérdésre, hogy keres-e másik csatárt a 31 éves holland válogatott helyére, a következõt felelte: "Majd ha megtörténik a dolog, akkor tudni fognak róla. Egyelõre még nem érezzük úgy, hogy bármirõl is beszélnünk kellene."

Van Persie 24 millió font ellenében érkezett az Arsenaltól és a 2012/13-as szezonban 30 gólt szerzett. Az utolsó szezonban azonban sérülések hátráltatták és így csupán 10 találatot ért el 29 mérkõzésen. Robin egykori csapattársa a hét elején csatlakozott a török csapathoz 4,5 millió font ellenében. Nani már be is mutatkozott a Fenerben, méghozzá góllal.
Ha a holland tényleg távozik, akkor csak Wayne Rooney és James Wilson lesz támadó poszton a csapatban, legalább is, amíg Javier Hernandez fel nem épül, vele kapcsolatban azonban olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy az Orlandó csapata szeretné soraiban tudni még a nyár folyamán. Falcao állhatott volna még Louis van Gaal rendelkezésére, de a United mint ismeretes nem kívánt élni opciós jogával és visszaküldte a támadót a Monaco csapatának.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |