Rooney készen áll a csapat vezetésére
Wayne Rooney készen áll arra, hogy õ legyen a Manchester United fõ csatára a nemsokára kezdõdõ szezonban.
Az angol válogatott és a Manchester United kapitányát a múlt idényben Louis van Gaal gyakran a középpályán alkalmazta. Ám a nyáron a holland mester megvált Radamel Falcao-tól és Robin Van Persie-tõl is, ez azt jelenti, hogy Rooney ott bizonyíthat ezután, ahol igazán jó, az eredeti posztján.
Rooney tavaly csupán 12 gólt lõtt a bajnokságban. Az International Champions Cup-on, a szombati Barcelona elleni találkozó elõtt elmondta, hogy boldogan vállalja azt a felelõsséget, cipeli majd azt a súlyt, amit a vállára vesz azáltal, hogy õ lesz az elõretolt csatár egymaga, s az õ elsõdleges feladata lesz a gólszerzés.
"A fõ csatár olyan pozíció, ahol gólt kell szerezni. Készen állok, hogy ezt a feladatot én teljesítsem minden alkalommal a csapatom számára. Nekem nincsenek egyéni, személyes céljaim. Én azért dolgozom, hogy a szezon kezdésére fitt legyek és a lehetõ legtöbbet tudjak segíteni a meccsek megnyerésében. Csak a csapat érdekei számítanak."
Senki nem tudja, hogy idén nyáron érkezik-e még valaki a United csapatához, egy biztos, Louis van Gaal már így is kitett magáért, ami az erõsítést illeti. Hiszen leigazolt négy tehetséget, Memphis Depay, Bastian Schweinsteiger, Matteo Darmian és Morgan Schneiderlin személyében.
Rooney elmondta, hogy maximálisan próbál segíteni az új szerzeményeknek a beilleszkedésben, de elvárja, hogy mindannyian bizonyítsák rátermettségüket.
"Megpróbáltam segíteni az új társaknak, de lássuk be, egyesek hoztak olyan tapasztalatokat és sikereket, rutint magukkal, hogy egyértelmûen a csapat hasznára lesznek. Én esetleg a csapatunk történelmében tudok nekik segíteni, illetve abban, hogy körülbelül mire számíthatnak, de bizonyítaniuk és biztosítaniuk a helyüket, nekik kell."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ