Di Maria örül, hogy a PSG-hez kerül
Angel Di Maria nagyon örül annak, hogy a Manchester Unitedtõl hamarosan a Paris Saint-Germainhez igazol.
Bár az átigazolás még nem zárult le, a szélsõ már átesett Dohában az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton azután, hogy a Vörös Ördögök elfogadták a pározsiak 63 millió eurós (44,3 millió fontos) ajánlatát és engedélyt adtak a játékosnak, hogy tárgyalhasson.
Az argentin válogatott játékos tavaly érkezett a Real Madridtól az Old Traffordra, akkor 59,7 millió fontot adott ki érte a United, és bár jól indult a szezonja, végül az utolsó 10 mérkõzés közül csak egyen szerepelt kezdõként és összességében gyenge szezont futott.
Ráadásul februárban betörõk próbáltak bejutni otthonába, ami után a játékos Manchester belvárosába költözött családjával, ahol Phil Neville lakásában éltek.
Di Maria júniusban még azt nyilatkozta, hogy Louis van Gaal csapatánál akar maradni, ám a klub felkészülési szezonjára már nem utazott el.
Az elõzõ csütörtökön Laurent Blanc, a PSG menedzsere arról beszélt, hogy a két klub közel áll a megállapodáshoz és a Benfica korábbi sztárja arra készül, hogy aláírja új szerzõdését leendõ csapatánál.

"Nagyon boldog vagyok, hogy a Paris Saint-Germainhez igazolhatok. Azt tudom a PSG-rõl, hogy tavaly mindent megnyertek Franciaországban. Nagyon fontos csapatról van szó" - mondta Di Maria."
"A Bajnokok Ligája negyeddõntõjét is elérték, de azért jövök Párizsba, hogy a továbblépésben segítsem a csapatot. Megpróbálom a tõlem telhetõ legjobban segíteni a gárdát, hogy elérjük a BL utolsó szakaszát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |