Beharangozó: Club Brugge - Manchester United
Szerdán este a Vörös Ördögök Belgiumban lépnek pályára a Club Brugge otthonában, ahol a Bajnokok Ligája utolsó selejtezõkörének 2. fordulójában az európai szereplés elérése a cél Louis van Gaal csapatának.
Szerdán este a továbbjutás a cél Louis van Gaal csapata számára. A United két gólos elõnnyel utazik Belgiumba, hiszen múlthét kedden egy szerencsétlen öngólnak köszönhetõen 3-1-re legyõzték belga vendégüket az Old Traffordon. A szerdai feladat pedig nem lehet más, mint az elõny megõrzése, de inkább növelése a Brugge otthonában.
Egyik csapat sem hangolt túl fényesen a hétközi találkozóra. A United, bár nem játszott rosszul, hazai pályán csak egy gólnélküli döntetlent játszott a Newcastle ellen, míg a belga házigazdák idegenben léptek pályára a Jupiler League 5. fordulójába és 2-0 arányban vereséget szenvedtek a Waregem csapatától.
Amit a házigazdákról tudni illik:
A Club Brugge 1891-ben alapult. 13 alkalommal nyerte meg hazája bajnokságát (Jupiler League) és 11 alkalommal volt kupagyõztes a csapat. A Club Brugge az egyetlen belga csapat, mely még 1978-ban bejutott a BEK döntõjébe, ahol 1-0 arányban vereséget szenvedett a Liverpool csapatától. A belga csapat beceneve a Kék-feketék.

Akik hiányozhatnak:
United: De Gea (nem megfelelõ mentalitás), Jones (trombózis)
Brugge: Gedoz (ágyék), Refaelov (csonttörés), Meunier (térd), Ibini-Isei (törés), Engels, Castillo (ínszalag), Simons (izomhúzódás), Mechele (eltiltás piros lap miatt)
A csapatok 2015/16-os statisztikája:
Brugge: 5 mérkõzés - 2 gyõzelem - 1 döntetlen - 2 vereség
United: 4 mérkõzés - 3 gyõzelem - 1 döntetlen (A United 1,25 gólt szerzett mérkõzésenként és csupán 1 öngólt kaptak eddig, azt a Club Brugge ellen, de öngól volt)
A csapatok formája legutóbbi öt mérkõzésük alapján:
Brugge: GY, GY, D, GY, V
United: GY, V, GY, GY, D
A csapatok legjobb góllövõi:
Brugge: Dierckx 2, Bolingoli 1, Cools 1, De Sutter 1, Diaby 1
United: Depay 2 gól (2 BL), Januzaj 1 gól (0 BL), Fellaini 1 gól (1 BL)

Bajnokok Ligája, Play-off 2. mérkõzés
Club Brugge - Manchester United
Jan Breydel Stadion, 2015.08.26. 20:45
Várható kezdõcsapatok:
Brugge: Bruzzese - De Bock, Duarte, Denswil, De Fauw - Claudemir, Vormer, Vanaken - Dierckx, Oulare, Vazquez
United: Romero - Shaw, Blind, Smalling, Darmian, Carrick, Schneiderlin, Mata, Depay, Rooney (c), Januzaj

Játékvezetõ: Antonio Mateu Lahoz
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A mérkõzést ÉLÕben követhetitek az M4 sportcsatornán!
manutdfanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |