Del Bosque: De Gea készen áll
A spanyolok szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque elismerte, David De Gea arról biztosította õt, hogy készen áll a játékra. Annak ellenére is, hogy nem rég hiúsult meg az átigazolása a Real Madridba.
Vicente del Bosque felfedte, hogy David De Gea elmondta, õ készen áll a játékra, azután is hogy befuccsolt a klubváltása.
De Gea nem szerepelt még idén a Manchester Unitedben, miután Louis van Gaal kijelentette, hogy a spanyol a jövõjét övezõ kétségek miatt nem tud a feladatára összpontosítani.
A cserepadon kapott helyet, amikor a spanyolok 2-0-s gyõzelmet arattak szombaton a szlovák válogatott felett.
Kedden Macedónia ellen a kezdõcsapatban kaphat helyet a 24 éves játékos, akinek a Benabeuba történõ átigazolása a múlt héten esett kútba. Biztosította Del Bosque-t, készen áll, hogy visszatérjen a kapuba.
Egyúttal visszatérne a United kezdõjébe is, amikor szombaton a Liverpool az Old Traffordra látogat.
Del Bosque elmondta: "Az állapotát tekintve, bevethetõ. Beszéltünk, és jól van."
"Nem tudom, hogy játszani fog-e, vagy sem, de rendben van, és ez az amit tudni akartam. Õ egy felnõtt srác, és teher nélkül készen áll játszani."
"Beszéltem vele. Nem akartam semmiféle tanácsot adni neki, mert már sokan megtették azt."
"Én csak megkérdeztem, vajon képes-e játszani, és igent mondott. Semmi mást. Bõ keterünk van, és rotálnom kell a csapatot."
"Alig néhány óránk van pihenni a meccsek között, és elõfordul, hogy emiatt változtatások lesznek. Van egy kis különbség, azok között, akik játszottak a szlovákok ellen, és akik nem. Fontos, hogy a teljes keretet bevessük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló