Blind: Ez egy különleges gól volt

Daley Blind elárulta, az Old Traffordon szerzett elsõ gólja különleges érzésekkel töltötte el õt, ráadásul a hab a tortán, hogy mindezt a Liverpool ellen ünnepelhette.


A holland – aki mostanság középhátvédként kerül bevetésre – indította meg a gólok sorát a tegnapi mérkõzésen 3 perccel a második félidõ kezdete után, Juan Mata szabadrúgását követõen. A gól egy olyan formációból született, amelyet korábban rengeteget gyakoroltak az Aon Training Complex-ben.

 

„Nagyon különleges érzés számomra, hogy az elsõ gólomat az Old Traffordon a Liverpool ellen szerezhettem. Nagyon boldog vagyok a gólomnak és a begyûjtött 3 pontnak köszönhetõen. Keményen dolgoztunk és sokat gyakoroltuk ezt a kombinációt, néha jól sikerült, néha sajnos nem, mivel kapásból kellett lõnöm, nem állítgathattam a labdát. Tele vagyok érzelmekkel most, nagyon boldog vagyok.”

 

A 25 éves holland 1-0-s állásnál óriásit mentett a gólvonalról is, amikor már David de Geán is túljutott a labda.

 

„Az egy nagyon fontos pillanat volt, közvetlenül a szöglet elõtt David azt mondta, hogy ott kell lennem, szóval azért voltam ott, de így volt a legjobb. Nagyot nevettünk ezen az eset után.”

 

 

Blind annak is nagyon örült, hogy az utolsó napon szerzõdtetett francia csapattársa, Anthony Martial is be tudott találni debütáló meccsén, amelyet Manchester United szurkolók milliói láthattak.

 

„Nagyon örülök neki, óriási tehetség, örüljünk, hogy a csapatunkban van egy ilyen játékos és hogy egy ilyen fantasztikus gólt tudott szerezni.”

 

A United kedden Hollandiában lép pályára a PSV Eindhoven ellen a Bajnokok Ligájában, így az újságírók a hazatérésrõl is megkérdezték Dannyt.

 

„Természetesen nagyon izgatott vagyok, de most inkább ennek a meccsnek a pillanatait élvezem ki, mielõtt a következõre kezdek készülni, de mindenképpen nagyszerû érzés lesz Hollandiában pályára lépni. A PSV ellen a legjobb formánkat kell hoznunk, hogy 3 ponttal térhessünk haza.”


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!