Beharangozó: Manchester United - Ipswich Town

Szerdán este megkezdõdik a Vörös Ördögök számára a Ligakupa is és ezzel immár három fronton kell helyt állnia Louis van Gaal együttesének. A United ellenfele pedig a Championshipben vitézkedõ Ipswich Town csapata lesz.


A legtöbb United szurkoló örömére az elmúlt és elkövetkezendõ idõszakban heti két alkalommal is láthatjuk kedvenc csapatunkat három különbözõ sorozatban is. A következõ mérkõzés szerdán lesz az Old Traffordon a másodosztályban szereplõ Ipswich csapata ellen.

 

 

A szerdai már a 3. forduló lesz a Ligakupában és szerencsére hazai pályán játszhatunk, ami plusz lendületet adhat a csapatnak. Az Ipswich már túl van két fordulón is a kupasorozatban. Az elsõ körben a Stevenage csapatát gyõzték le a Traktorosok idegenben 2-1 arányban, majd a Doncaster következett számukra, szintén idegenben, ahol a rendes játékidõben 1-1-re végeztek a csapatok, ám a hosszabbításban megtáltosodott az Ipswich és végül 4-1-re gyõzni tudott és továbbjutott a 3. körbe, ahol a Vörös Ördögökhöz látogatnak.

 

A hétvége során felemás eredménnyel hangolódtak a csapatok. A United egy rendkívül fontos gyõzelmet aratott idegenben a Southampton ellen, míg a szerda esti ellenfelünk hazai pályán csupán egy 1-1-es döntetlent ért el a Birmingham ellen.

 

 

Akik hiányozhatnak:

United: Shaw (lábtörés), Jones (betegség)

Ipswich: jelenleg nincs információ sérültekrõl

 

Érdekességek:

  • A két csapat utolsó Ligakupa találkozójára 1997-ben került sor a Portman Roadon, szintén a kupasorozat 3. körében. Akkor az Ipswich jutott tovább.
  • Az Ipswich csapata utolsó gyõzelmét 1984. 05. 07-én aratta a Manchester United ellen az Old Traffordon.
  • A Vörös Ördögök legnagyobb arányú gyõzelmüket a Traktorosok ellen 1995. 03. 04-én aratták, akkor 9-0-ra nyert a United az Old Traffordon.
  • Az Ipswich legnagyobb arányú gyõzelme a United ellen 6-0 a Portman Roadon. (1980. 03. 01.)

 

Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 56 mérkõzés - 28 United gyõzelem, 9 döntetlen, 19 Ipswich gyõzelem - 88 United gól, 66 Ipswich gól

Ligakupa: 2 mérkõzés - 1 United gyõzelem, 1 Ipswich gyõzelem - 3 United gól, 3 Ipswich gól

FA-kupa: 4 mérkõzés - 3 United gyõzelem, 1 Ipswich gyõzelem - 5 United gól, 2 Ipswich gól

Premier League: 10 mérkõzés - 5 United gyõzelem, 3 döntetlen, 2 Ipswich gyõzelem - 23 United gól, 8 Ipswich gól

Division 1: 40 mérkõzés - 19 United gyõzelem, 6 döntetlen, 15 Ipswich gyõzelem - 57 United gól, 53 Ipswich gól

 

A két csapat utolsó öt találkozójának eredménye:

 

United - Ipswich: 1-0 (2002.04.27.) Premier League, Portman Road (I)

United - Ipswich: 4-0 (2001.09.22.) Premier League, Old Trafford (H)

United - Ipswich: 2-0 (2000.12.23.) Premier League, Old Trafford (H)

United - Ipswich: 1-1 (2000.08.22.) Premier League, Portman Road (I)

United - Ipswich: 0-2 (1997.10.14.) Ligakupa 3. forduló, Portman Road (I)

 

A csapatok formája legutóbbi öt mérkõzésük alapján:

United: GY, V, GY, V, GY

Ipswich: GY, V, V, GY, D

 

A csapatok legjobb góllövõi:

United: Depay: 3 gól, Martial 3 gól, Rooney 3 gól, Mata 2 gól, Herrera 1 gól

Ipswich: Sears 4 gól, Fraser 3 gól, McGoldrick 3 gól, Pitman 3 gól, Smith 2 gól

 

Freddie Sears

 

Ligakupa 3. forduló

Manchester United (PL 2.) - Ipswich Town (CHA 5.)

Old Trafford, 2015.09.23. 21:00

 

Játékvezetõ: nincs információ (amint tudjuk, módosítjuk)

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

United: De Gea, McNair, Rojo, Smalling, Darmian, Schweinsteiger, Schneiderlin, Pereira, Mata, Lingard, Martial

Ipswich: Gerken, Knudsen, Berra, Smith, Chambers, Maitland-Niles, Douglas, Skuse, Toure, Sears, Pitman

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-0

 

A mérkõzést ÉLÕben követhetitek a Fanatics TV-n és egyéb stream felületeken. Jelen információk szerint magyar sportcsatorna nem közvetíti a mérkõzést.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!