Jones visszatérhet a CSZKA ellen
Phil Jones is ott lehet a Manchester United holnapi, CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája csoportmérkõzésére készülõ keretében.
A védõ kihagyta a szombati, Crystal Palace elleni bajnokit, ahogy menedzsere, Louis van Gaal fogalmazott, mert erõnléti állapota "vörös zónába" került, de most újra a keret tagja lehet Axel Tuanzebe helyét elfoglalva, ennek ellenére a fiatal tehetség ismét a felnõtt kerettel edzhetett a hétfõi, sajtónyilvános gyakorláson.
Memphis továbbra sem bevethetõ, mivel visszatéréséhez még túl korán van a B-csoport negyedik fordulója, míg a hosszú távra kidõlt Luke Shaw mellett Antonio Valencia játékára sem számíthat a holland menedzser.
"Mivel Phil Jones újra bevethetõ ezért Phil került be Tuanzebe helyére, ugyanis õ elsõbbséget élvez a keretben" - kezdte Van Gaal a MUTV-nek.
Amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Memphis nem kapott meghívót a holland válogatott keretébe, és továbbra sem számíthat rá sérülés miatt, a menedzser így felelt:
"Minden játékosnak szüksége van valamiféle támogatásra, amikor kikerül a csapatból, és ebben Memphis sem képez kivételt."
"Hogy nem került be a nemzeti válogatott keretébe, annak az eredménye, hogy nem játszott olyan jól. Ilyenkor mindig ez a helyzet - egy játékosnak mindig jól kell teljesítenie, különben más játékoshoz fogják hasonlítani, az edzõ pedig nem mellette fog dönteni."

Morgan Schneiderlin bár hétfõn személyes okokra hivatkozva kihagyta a sajtónyilvános edzést, kedden este pályára léphet az oroszok ellen, míg Paddy McNair közelebb áll a visszatéréshez, miután a múlt héten pihenõt kapva haza látogathatott hazájába, Észak-Írországba.
"Morgan személyes okokra hivatkozva kért kimenõt, amelyeket elfogadtam" - tette hozzá.
"Természetesen gyõznünk kell. Hazai pályán a Manchester Unitednek minden mérkõzését meg kell nyernie a Bajnokok Ligájában. Természetesen ezt nem olyan könnyû véghez vinni, mint amennyire könnyû kimondani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |