Januzaj visszautasította a maradás lehetõségét
Louis van Gaal kijelentette, azt akarta, hogy Adnan Januzaj a Manchester Unitednél maradjon a nyár folyamán, mivel szerinte a szélsõ 'nagy kockázatot' vállalt azzal, hogy elhagyta a klubot a Borussia Dortmundért.
Januzaj a nyári átigazolási idõszak utolsó napján került egész szezonra kölcsönbe Dortmundba, azonban azóta nem tudta igazán letenni névjegyét, és csak kétszer léphetett pályára kezdõként, mióta a Signal Iduna Parkba tette át székhelyét.
Pénteken este, a Hamburg ellen elszenvedett 3-1-es vereség alkalmával a 69. percben állhatott be csereként, és részt is vállalt Pierre-Emerick Aubameyang szépítõtalálatában.
A 20 éves játékos a szezont még az Old Traffordon kezdte, az Aston Villa ellen augusztusban pedig gyõztesgólt szerzett a bajnokságban.
A belga válogatott középpályás háromszor is pályára lépett a Vörös Ördögök színeiben távozása elõtt, mielõtt a Dortmundhoz került ideiglenesen, Van Gaal szerint pedig Januzaj választása, hogy a Premier League helyett a Bundesligában pallérozódik, lehet, hogy "rossz döntés" volt.
"Egy olyan klubnál, mint a Borussia Dortmund, minden játékos egy bizonyos szintet képvisel" - mondta a Manchester United menedzsere.

"Elõre megmondtam, hogy ez nagy rizikó, mert más, magasabb szinten lévõ játékosokkal kell harcba szállni, ez pedig nem könnyû."
"Ugyanaz a helyzet, mint a Manchester Unitednél. Magasabb szinten álló játékosokkal kell megküzdenie. Azt akarom, hogy minden meccsen játsszon, ezért akartam azt, hogy a Premier League-ben játszon, õ azonban a Borussia Dortmundot válaszotta."
"Most várnunk kell, aztán majd meglátjuk, hogy jó döntés volt-e ez a részérõl, mert jelenleg nem játszik."
"Biztos vagyok benne, hogy rendelkezik megfelelõ tehetséggel ahhoz, hogy játsszon, de még sok dolgot kell tanulnia."
"Fontos a tehetség, de az is, hogy az ember milyen karakter, és mennyire képes fejlõdni. Õ ezt megtanulhatja."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |