Herrera harcol helyéért
Egy korábbi cikk arról számolt be, hogy Ander Herrera nem érzi jól magát a Manchester Unitednél, ám a középpályás a minap leszögezte, nagyon boldog az Old Traffordon.
A Daily Starban megjelent cikk szerint a 26 éves játékos szeretne tárgyalni jövõjérõl Louis van Gaallal, a spanyol azonban Twitteren eloszlatta azon félelmeket, melyek arról szóltak, hogy boldogtalan lenne Manchesterben.
Ander egy fotót osztott meg a közösségi oldalon, mely mellé azt írta: "Múlt héten interjút adtam. Nagyon boldog vagyok a Manchester Unitednél."
"Nem akarom, hogy ez az álom lezáruljon. A lehetõ legjobban kell játszanom azért, hogy a lehetõ legtovább ennél a klubnál legyek."
Herrera - aki 2014 nyarán érkezett a Vörös Ördögökhöz, ahol eddig 45 alkalommal szerepelt és ezalatt 11 gólt termelt - az interjúban azt is elmondta, harcolni fog a helyéért.
"Amikor Spanyolországban fociztam, mindig a világ legjobb csapataira gondoltam és talán ezek közül is a legnagyobb és legtöbb szurkolóval rendelkezõ a Manchester United" - nyilatkozta a United Review-nek.
"Úgyhogy nagyon keményen dolgoztam azért, hogy itt legyek. Mikor Spanyolországban voltam, nagyon profin dolgoztam és nagyon kiegyensúlyozottnak kellett legyek ahhoz, hogy ide kerüljek."
"Immár itt vagyok és mindig csak ugyanazt tudom mondani: a legnehezebb az, hogy egy nagy klubnál maradj! Természetesen egy nagy klubhoz igazolni is nehéz, de még nehezebb ott maradni. A klubnak lehetõsége van új játékosok igazolására és ez egy nagyon erõteljes klub, úgyhogy minden játékos itt akar szerepelni. Harcolnom kell a posztomért, amit meg is fogok tenni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ