Beharangozó: Bournemouth - Manchester United

Vajon két hét után végre képes lesz gyõzelmet szerezni Louis van Gaal csapata?


Ha a tabellára tekintünk, akár azt is mondhatnánk, sima mérkõzésnek kell lennie, hiszen a hazaiak csak jobb gólarányuknak köszönhetik, hogy nem állnak kiesésre, ráadásul hazai pályán csak az Aston Villa tud felmutatni gyengébb mérleget. Bár viszonylag sok gólt lõ az újonc, sokat is kap, a 30 kapott gól a liga legrosszabb mutatója.

 

Matt Ritchie-ék nem szeretnek tíz emberrel védekezni, nyílt focit játszanak, ezzel talán kissé megkönnyítik a United dolgát, melynek így nem kell majd betonfal elõtt passzolgatnia. 

 

A Bournemouth komoly lökést kaphatott elõzõ héten, hiszen idegenben gyõzte le a címvédõ Chelsea-t. Bár ez ebben az idényben nem tûnik nagyon nehéz feladatnak, egy kiscsapat számára mindenképp jól jöhet az önbizalom növelése terén.

 

Ami Louis van Gaalt és gárdáját illeti, sok kritikát kap az utóbbi idõben elsõsorban a mutatott játék, de manapság már az eredmények miatt is. Igaz, hogy csak három pontra van a csapat az éllovastól, a lõtt 20 gól a liga 8. legtöbbje, ami nem mondhatni fényes teljesítménynek. 

 

Ráadásul rengeteg a hiányzó a manchesterieknél, akik egy BL-kiesés után készülnek a mai összecsapásra. Sir Alex Ferguson idején ilyen kudarcok után szinte biztos jött a talpra állás, de mostanában ez már egyáltalán nem ilyen törvényszerû.

 


Akik hiányozhatnak:

 

Bournemouth: Federici(láb), Tomlin(ágyék), Pugh(vádli), Atsu(vádli), Wilson(térd), Elphick(boka), Gradel(térd), Mings(térd), King(láb - talán bevethetõ), Distin(betegség - talán bevethetõ)

 

United: Schweinsteiger(eltiltás), Darmian(comb), Smalling(ágyék), Herrera(comb - talán bevethetõ), Rojo(váll), Rooney(boka), Jones(boka), Valencia(láb), Shaw(láb), Schneiderlin(csípõ - talán bevethetõ)

 


Érdekességek:

 

A két csapat még soha nem játszott bajnoki mérkõzést egymás ellen.

 

A Bournemouth nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le az elõzõ heti, Chelsea elleni sikerrel.

 

A két klub eddig 8 alkalommal játszott egymás ellen, a United csak egyszer kapott ki.

 

A legutóbbi 7 bajnokija során nem kapott ki a manchesteri csapat. De a legutóbbi 18 liga meccsén is csak két vereséget szenvedett.

 

Tavaly összesen 11 olyan bajnokija volt a Vörös Ördögöknek, amelyeken nem kaptak gólt. Ebben a szezonban már 9-nél járnak, ami a mostani szezon legjobbja.

 

Louis van Gaal irányítása alatt a meccsek 13%-a végzõdött gólnélküli döntetlennel. Ez az összes manchesteri menedzser mérlege közül a legmagasabb arány.

 

Wayne Rooney 499 manchesteri mérkõzésnél jár, bár minden valószínûség szerint ma sem lesz meg az 500. meccse.

 

Ashley Young eddig 100 PL-találkozón játszott a Vörös Ördögöknél.

 


Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 8 meccs, 5 United siker, 2 döntetlen, 1 Bournemouth gyõzelem, 17-6-os gólarány a Vörös Ördögök javára.

 

Premier League mérleg: még soha nem találkozott a két gárda egymással a PL-ben 


 

A két csapat formája a legutóbbi öt bajnoki alapján:

 

Bournemouth: V V D D GY

 

United: D GY GY D D

 


A két csapat legeredményesebb játékosai az idén:

 

Bournemouth: Wilson 5 gól(5 PL), Stanislas 4 gól(2 PL), Gosling 3 gól(2 PL), Murray 3 gól(3 PL)

 

United: Rooney 7 gól(2 PL), Martial 6 gól(3 PL), Mata 5 gól(4 PL), Depay 5 gól(2 PL), Herrera 3 gól(2 PL)

 

 


Premier League, 16. forduló
Bournemouth(17.) - Manchester United(4.)
Dean Court, 2015-12-12 18:30

 

Játékvezetõ: Anthony Taylor

 


Lehetséges kezdõcsapatok:

 

Bournemouth: Boruc - Smith, Francis, Cook, Daniels - Surman - Ritchie, Gosling, Arter, Stanislas - Murray

 

United: De Gea - Varela, McNair, Blind, Young - Carrick, Schneiderlin - Lingard, Mata, Depay - Martial

 


ManUtdFanatics.hu tipp: 2-2

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Digisport 1-en ÉLÕben tekinthetitek meg!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!