Van Gaal érzett már magán nagyobb nyomást
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal elmondása szerint az Old Traffordon most rá nehezedõ nyomás össze sem hasonlítható a karriere korábbi szakaszában lévõ idõszakokkal.
A 64 éves holland szakember azt követõen került néhány szurkoló célkeresztjébe, hogy a Vörös Ördögök múlt szombaton sorozatban második vereségüket szenvedték el, amikor pont nélkül voltak kénytelen távozni az újonc Bournemouth otthonából.
A 2-1-es vereség már a Manchester United sorozatban ötödik nyeretlen mérkõzése volt, utolsó sikerüket még november 21-én aratták.
Mindazonáltal Van Gaal kijelentette, csapatában továbbra is jó hangulat uralkodik, és visszautasította azokat az állításokat, hogy sokkal nagyobb nyomás alatt kellene dolgoznia, mint karriere bármely korábbi szakaszában.
"Nem, a rám nehezedõ nyomás sokkal nagyobb volt, amikor elkezdtem menedzseri karrieremet" - kezdte.
"Most, hogy karrierem végefelé járok, már nem veszíthetek."
A korábban a Barcelonát és a Bayern Münchent is irányító menedzser már korábban jelezte szándékát, hogy szerzõdése lejártával visszavonul 2017-ben.
A Bajnokok Ligája-gyõztes, világbajnoki bronzérmes Van Gaal elmondása szerint ezt pedig minél nagyobb magasságokból szeretné megtenni.

"Nem úgy szeretném befejezni karrieremet, hogy a klub kirúg" - tette hozzá.
"Hatalmas csalódás lenne az számomra, hogy egy menesztéssel köszönök el a futball világától."
"Szerintem a becsületem sokkal nagyobb nyomást jelent számomra, mint a média vagy a szurkolók."
A Vörös Ördögök képtelenek támadófutballal elõrukkolni, mióta Sir Alex Ferguson 2013-ban visszavonult, a United szurkolóinak jelentõs része pedig Van Gaalt kritizálja, amiért a labdatartást helyezi elõtérbe.
"Ha elveszíteném a szurkolók bizalmát, az nagyon szomorú lenne."
"Amikor az ember veszít, akkor mindig ilyen folyamatok játszódnak le. Bizonyítani kell ahhoz, hogy újra a szurkolók bizalmába férkõzz."
"A vezetõség láthatja, hogy menedzserként mit és hogyan csinálsz az edzéseken, de ha a mérkõzéseket elveszíted, akkor a szurkolók bizalmára lesz szükséged."
"Ez a szurkolók irányába kérdés, nem a menedzsernek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |