Van Gaal ötödször is gyõzni akar a Liverpool ellen

Louis van Gaal szerint a Manchester United - Liverpool a legnagyobb angol rangadó, a menedzser pedig eltökélt, hogy boldoggá tegye a Vörös Ördögök szurkolóit a vasárnapi mérkõzésen.


Van Gaal egymás után négyszer gyõzedelmeskedett a csapatával a Liverpool ellen, elsõ alkalommal még a 2014-es felkészülési túra során. Ezt követõen oda-vissza megverték Brendan Rodgers csapatát a tavalyi szezonban, majd ezt egy újabb gyõzelem követte a szezon elsõ felében.

 

Jurgen Klopp, akivel a holland menedzser már a német Bundesligában is összemérte az erejét, a Liverpool új edzõje, Van Gaal pedig egy újabb feszült hangulatú találkozóra számít a United riválisával szemben. A mai, mérkõzés elötti sajtótájékoztatón a United menedzsere arról beszélt, hogy elõnyt kell kovácsolniuk az atmoszférából, de arra is felhívta a figyelmet, hogy könnyen elszakadhat a cérna az ehhez hasonló drámai mérkõzéseken.

 

Amikor arról kérdezték, hogy vajon ez-e a legnagyobb meccs Angliában, Van Gaal így válaszolt: "A szurkolók így gondolják, és ezt nekem is volt alkalmam megtapasztalni. Négyszer is. Amióta én vagyok a csapat edzõje, négyszer játszottunk egymás ellen, ebbõl az egyik mérkõzést az Egyesült Államokban rendezték meg. A játékosok állapotán is lehet ezt látni. Tavaly ott volt például Steven Gerrard, akit a pályára lépése után 30 másodperccel késõbb már ki is állítottak -  ez nem túl gyakori. Agresszívnak kell lennünk, de ugyanakkor kézben is kell tartanunk a mérkõzést, ami nem egyszerû, mert rengeteg szenvedély van a játékosokban az ilyen meccseken."

 

 

"Tudom, hogy ez egy fontos mérkõzés a szurkolóknak" - folytatta Van Gaal. "Láttam hogyan reagáltak, amikor legyõztük õket, úgyhogy tudom mirõl beszélek. Mike, a szakács is elmagyarázta ezt nekem a saját szavaival. Mindenki készen áll a mérkõzésre, nekünk pedig 90-95 percig kell majd harcolnunk a Liverpool ellen."

 

Van Gaal eddig négy alkalommal találkozott a pályán Kloppal, amikor még a Bayern München edzõje volt, és mind a ketten két-két gyõzelmet jegyezhetnek a nevük mellett. Klopp októberben vette át a Liverpool irányítását, és az azóta elért fejlõdésük felkeltette egykori ellenfelének az érdeklõdését.

 

"Látható a lenyomata a csapaton, ami fontos" - mondta Van Gaal. "Nagyon agresszívan játszanak, nyomást helyezve az ellenfélre. Természetesen neki is hozzá kell szoknia a Premier League ritmusához, de szerintem már biztos észrevette, hogy mi a különbség a Bundesliga és az angol bajnokság között."

 

"Minden meg van benne, hogy Premier League menedzser legyen, mert mindig is ezt a fajta futballt játszatta, ez pedig biztos tetszeni fog az angol szurkolóknak is."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!