Bevételnövekedés a BL-kiesés után is
A Manchester United 18.8 millió fontos negyedéves profitról számolt be, összbevételük pedig 26.6 százalékos emelkedést bemutatva 133.8 millió fontra emelkedett.
Az eredmények értelmében a United továbbra is jó úton halad ahhoz, hogy elsõ brit klubként több mint félmilliárd fontot kasszírozzon, pocsék bajnoki szereplésük és a Bajnokok Ligájából való, korai búcsújuk ellenére.
A Chelsea elleni, vasárnapi 1-1-es döntetlenjük következtében már hat pontos hátrányuk van a top négyhez képest 13 fordulóval a szezon vége elõtt, de üzleti évük csütörtökön nyilvánosságra hozott második negyedéves jelentése alapján ebben az évben 510 millió fontot elérõ bevételre számítanak. Erre még egyetlen egy brit klub történetében se volt példa.
A kereskedelmi bevételek a második negyedévben 66.1 millió fontot tettek ki - amely az elõzõ év hasonló idõszakához mérten 42.5 százalékkal magasabb érték, míg a közvetítésekbõl származó bevételek 31.3 százalékkal mutatnak most magasabb értéket. A szponzorációs bevételek 1.6 millió fontos emelkedést produkálva 37.4 millió fontos szintet értek el.
"Erõs elkötelezõdésünket a keretbe, az akadémiába, és a szélesebb értelemben vett klubba való invesztálásban teljes mértékben alátámasztja erõs pénzügyi helyzetünk, illetve minden egyes klubnál dolgozó kemény munkája és lelkesedése" - kezdte a United ügyvezetõje, Ed Woodward.
"A pályán kívüli szilárd teljesítményünk segítségével hozzájárulhatunk ahhoz, amely a legfõbb prioritásunk - a pályán elért sikerek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló