Juan Mata: Büszke nap a mai
A Manchester United középpályása, Juan Mata el volt ragadtatva attól, hogy részese lehetett az Arsenal felett aratott 3-2-es gyõzelemnek.
A Vörös Ördögök létfontosságú három pontot szereztek ma, köszönhetõen Marcus Rashford elsõ félidei duplájának, és Ander Herrera találatának. A gyõzelemmel a játékosok feltették a koronát a heti eredményeikre.
Ez a gyõzelem azt jelenti, Louis van Gaal csapata hét nap alatt három gyõzelmet aratott, így Mata örömét fejezte ki a mai összecsapás után.
"Nagyon örülünk" - nyilatkozta a ManUtd.com-nak. "Nagyon nagy meccs volt az Arsenalnak és nekünk is és azt hiszem, nagy szenvedélyt mutattunk ma. Remekül játszottunk, intenzíven, úgyhogy boldogok vagyunk ma. Büszke vagyok a csapatra, a fiatalokra és a szurkolókra, akik felemeltek ma minket."
"Tudtuk, hogy hatalmas hét lesz ez számunkra. Tovább kellett jutnunk az FA-kupában, majd az Európa-ligában, és ma pedig nyernünk kellett, ha továbbra is azt akarjuk, hogy a Premier League top helyezéseiért harcban maradjunk. Óriási gyõzelem ez és nagyszerû hetet futottunk - remekül játszottunk és egy nagy rivális ellen gyõztünk ma."
Bár két góljával ma is Marcus Rashford kerül a címlapokra, Mata igyekezett minden más fiatal játékost is megdicsérni, aki pályára lépett az Arsenal ellen. Tim Fosu-Mensah és James Weir is bemutatkozhattak és Juan szerint ez jelentõs nap a United akadémiájának.
"Marcus a Midtjylland ellen, és ma is duplázni tudott. Biztos vagyok, hogy ezt a hetet nem felejti el. "
"Nagyon büszke vagyok - el sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok mindannyiukra. Egy fiatal számára nem könnyû fellépni a nagy csapathoz és jól is teljesíteni, de nagyszerû minõséget képviselnek. Nyilvánvaló, hogy mindenki Marcus-ról beszél, elégedettek is vagyunk vele, de a többiek, akik a védelembe és a középpályára jöttek, szintén nagyszerûek voltak. Ez a nap büszke nap a klub és az akadémia számára is - megmutattuk, milyen szintet is képviselünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |