Van Gaal hétvégén rotálni fog
Louis van Gaal szerint lehetõsége van arra, hogy forgassa csapatát, hiszen négy napon belül két, idegenbeli bajnokit játszik a Manchester United, ráadásul az FA-kupa döntõjének idõpontja is közeleg.
A kártyáit nem kiteregetve a menedzser az MUTV-nek elmondta, remek opciói vannak a legközelebbi találkozóra - szombaton a Norwich City ellen, még ha Marouane Fellaini nem is játszhat azon az összecsapáson, akárcsak a hétközi, West Ham elleni bajnokin, valamint az utolsó fordulós, Bournemouth elleni, hazai összecsapáson sem.
Szinte teljes keret rendelkezésére áll, és Van Gaal azt nyilatkozta, inkább a fáradtság, mintsem az erõnléti állapot lesz az, ami alapján kiválasztja majd a kezdõcsapatot a kiesés ellen harcoló Kanárik ellen.
"Ki kell értékeljük a játékosok fáradsági szintjét, mert sorozatban jönnek a meccsek, így talán rotálnom kell" - mondta a holland az MUTV-nek adott exkluzív interjújában.
"Fellainit eltiltották, így változtatnom kell a kezdõn. Minden héten van valami, ami nem jön jól, de azt hiszem, tudjuk kezelni."
Van Gaal azt is elárulta, inkább ugyanazzal a csapattal szeret kiállni, mintsem változtasson sokszor. "Amikor tehetem, meg fogom tenni, minden klubnál így tettem."
"A Premier League-ben ez sokkal nehezebb a sûrû program miatt, több találkozót kell játszanunk, mint Spanyolországban vagy Németországban, így forgatnom kell a csapatot olykor, na és a sérülések, eltiltások miatt is."
A menedzser úgy érzi, a megtalált kezdõcsapat és a sérülések csökkenése segített abban, hogy a United jobban teljesítsen a szezon ezen fontos részében. "Természetesen ezen helyzetnek ez az elõnye. Jelenleg ebben a helyzetben vagyok, ám decemberben nem így volt ez."
"Ez a játékosok számára is fantasztikus, mert csapatként sok esélyük és képességük van így."
"Minden meccsünket meg kell nyernünk, különben nem leszünk a top 4-ben - ilyen nyomás van rajtunk. A végéig harcolnunk kell és utána még egy trófeát is bezsebelhetünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló